Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere díjazta Járási Ildikó Éva nyugalmazott képzőművészt

facebook megosztás

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára művészeti és egészségügyi díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban.

A magyar hagyományok mindig emberközpontúak, és mindig léteztek azok az emberek, akik előre vitték a rendszer kultúráját, ápolták hagyományait, fejlesztették jogrendszerét és a tudományágakat, maradandót alkottak. Most is azok kapnak díjat, akik teljesítményükkel, szorgalmukkal és munkájukkal hozzátettek a magyar örökséghez – olvasható az MTI tudósításában.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült többek között a nagykanizsai Járási Ildikó Éva nyugalmazott képzőművész.

Járási Ildikó Éva nyugalmazott képzőművész, a tűzzománc-technika különféle alkalmazásaival létrehozott alkotásaiért 2019-ben az emberi erőforrások miniszterétől  Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.

A díjazottról itt, itt és itt olvashat.

MTI

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.