Ingatlanpiac: Búcsú a jelentős drágulásoktól Zala vármegyében

facebook megosztás

Párhuzamosan az országos lakáspiaci megtorpanással a Zala vármegyei ingatlanoknál is látszik a változás. Bár a vármegyében éves szinten jelentős emelkedésről van szó, de januárhoz viszonyítva már minimális drágulás látható a használt lakások piacán. Erre mutat rá az ingatlan.com friss elemzése, amely részletesen mutatja be a vármegye lakáspiacát.

  • A bizonytalan gazdasági helyzet Zala vármegyében is erős nyomot hagyott a lakáspiacon.
  • A vármegyében az eladásra szánt használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára májusban 485 ezer forintot tett ki, ami az egy évvel korábbinál 14 százalékkal magasabb szintet jelent, januárhoz képest azonban csupán 2 százalékos volt a drágulás. 
  • Zalaegerszegen a használt lakások 493 ezer forintos átlagos négyzetméterára az év elejéhez viszonyítva stagnált, míg, ha éves szinten tekintjük, akkor 10 százalékos a drágulás.

Elfogyott a lendület

A Zala vármegye kínálatában szereplő lakóingatlanok esetében idén májusban 485 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Ez az egy évvel ezelőtti 424 ezer forinthoz képest 14 százalékos emelkedésnek felel meg, míg a januári 474 ezer forinthoz viszonyítva alig több mint 2 százalékos többletet takar, ez gyakorlatilag nem jelent lényeges árváltozást.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Már tavaly nyáron látni lehetett, hogy véget ért a lakáspiaci drágulás az országos piacon, ezt a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztják, hiszen tartós emelkedés után a múlt év utolsó három hónapjában az előző negyedévhez képest országos szinten 2,6 százalékkal csökkentek a lakásárak.” A korábbi évekhez képest tehát visszafogottabb lett a lakáspiac, ami egyebek mellett azzal magyarázható, hogy a mindennapi kiadások emelkedése és a gazdasági bizonytalanság miatt sokan későbbre tolták a lakásvásárlást. Összességében országos és vármegyei szinten a kereslet jelentősen csökkent, a kínálat pedig bővült. Zala vármegyében tavaly májushoz képest 37 százalékkal bővült a használt lakások kínálata.

Árak a vármegyei városokból

Zalaegerszegen is hasonló változást mutatnak az adatok. A használt lakások átlagos négyzetméterára 493 ezer forint volt idén májusban, ami 10 százalékos növekedés éves szinten, ugyanakkor majdnem megegyezik a januárival. 

Nagykanizsán még erőteljesebb volt a lassulás: a 408 ezer forintos jelenlegi négyzetméterár 29 százalékos éves növekedést jelent, ami teljesen eltűnt, ugyanis a januári 404 ezer forintos négyzetméterár alig változott májusra.

A Balaton-parti és a termálvizeiről ismert települések ingatlanpiaci szempontból mindig eltérnek a vármegye többi részétől. A megtorpanás mértéke ebben az esetben is mutatja a kivételes helyzetüket.

Keszthelyen a 690 ezer forintos négyzetméterár 15 és 4 százalékos növekedést jelent a múlt év májusához és idén januárhoz viszonyítva. Ugyanakkor Balatongyörökön 936 ezer forint egy négyzetméter, ez 7 százalékos többlet és 6 százalékos csökkenés az előbbi időpontokhoz képest. Zalakaroson 27 százalékos éves drágulás és 2 százalékos öthavi csökkenés mutatkozik a jelenlegi 513 ezer forintos négyeztméterár alapján.

A vármegyére jellemző erős turizmusra utal, hogy az országban tavaly eltöltött vendégéjszakák számát tekintve Budapest után Zala vármegye a legkeresettebb térség volt. Hosszú távon az idegenforgalom lehet az ingatlanpiac motorja, de az élénküléshez szükség van a gazdasági bizonytalanság enyhülésére, és mérséklődnie kellene a lakáshitelkamatoknak a jövőben.

Forrás: ingatlan.com

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.