Idén is változatos programokat rendeztek a karosi városi ünnepen

facebook megosztás

Három napon keresztül ünnepelték a város napját Zalakaroson. A programkavalkádban az elmúlt évekhez hasonlóan a szervezők igyekeztek ötvözni a népi kultúrát és a modern szórakoztatást. 

Az eseményen a karosiak a település várossá nyilvánításának 26. évfordulóját ünnepelték péntektől vasárnapig. A Karos Korzó Rendezvényközpontban a második évben rendezték meg a város napi programokat. A gyerekekre idén is külön gondoltak a szervezők, a legfiatalabbak Péter és a farkas történetével ismerkedhettek meg egy bábelőadásban, de más érdekes programokon is részt vehettek.

– A bábelőadás mellett minden nap vannak még hagyományos foglalkozásaink, kézműves foglalkozásaink, illetve játszóházak. Illetve animátorokkal – ez már itt bevett szokás – is várjuk a gyerekeket minden nap – nyilatkozta Ódor László, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A korzón található épületben idén Angi Tóni zalakarosi fafaragómester alkotásaiból láthattak kiállítást az érdeklődők. A szervezők valamennyi napnak külön tematikát adtak, az első nap a mulatságé volt a főszerep, szombaton a retroé, míg vasárnap a népi hagyományok is fontos szerephez jutottak.   

– Egyrészt van egy erőteljes néprajzi, folk beágyazottsága, amiből kulturális csapatok növik ki magukat. Ezeknek a csapatoknak a városnapi megjelenése az evidencia. Lehetnek ezek fiatal, gyermekkorú vagy éppen örökifjú korúakat megmozgató csapatok, akár itt az ünnepségen, akár a korzó kulturális programjaiban mindegyiknek igyekszünk szerepet adni – tette hozzá az ügyvezető.

A fürdővárosban a nyár folyamán további programokkal készülnek a látogatóknak, a Zalakarosi Bornapokat augusztus közepén rendezik.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.