Ötvenhárman nyújtották karjukat a becsehelyi váradáson

facebook megosztás

A véradók segítségével 159 ember életét menthetik meg. A Faluház adott otthont a programnak, ide várták azokat, akik másokon kívánnak segíteni. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is nagy létszámban érkeztek a véradók. Annyian érkeztek, meghosszabbították a véradás idejét is.

Nagy hagyománya van a becsehelyi véradásoknak. Minden alkalommal annyian érkeznek, hogy sorok állnak a Faluháznál. A véradók korosztálya vegyes szokott lenni, de most a szervezők nagy örömére a szokottnál is több fiatal jelent meg. Goór Violetta a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője elmondta, nemcsak Becsehelyről, hanem a környező településekről is érkeztek ezúttal is.

–Nagyon rég kezdtük el itt a véradások szervezését, itt Becsehelyen, több éves tapasztalata van és elmondható, itt az évek alatt egy nagyon erőteljes véradó gárda gyűlt össze. A korábbi évekhez hasonlóan, most ki is toltuk a véradásnak az időintervallumát. 3 órán keresztül vagyunk ma itt Becsehelyen, mivel az előző években akkor volt a megjelenési létszám, hogy erre kényszerültünk. Ami nyilván egy pozitív irányú elmozdulás és ennek nagyon örülünk – emelte ki Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője.

A becsehelyi Balassáné Lőrincz Krisztina már fiatal felnőtt kora óta jár rendszeresen vért adni. Szerinte nagyon fontos, hogy ha tud, akkor segítsen embertársain.

–Rendszeres véradó vagyok, 18 éves korom óta adom a vért. Ez a 35. alkalom, hogy adtam, meg is dicsért érte a doktor Úr. Azért tartom fontosnak, mert egy véradással, 3 ember életét megtudjuk menteni és szerintem az emberi életnél fontosabb dolog, nincs a világon –árulta el Balassáné Lőrincz Krisztina.

Budai László is fontosnak tartja, hogy segíthet másoknak a felépülésben, egészsége megőrzésében. Korábban rendszeresen szokott járni véradásokra, egy kis kihagyás után tudatosan jött a faluházba.

–Régebben többször adtam, de most már régóta nem voltam. Most irányított véradásra jöttem, egy barátomnak szeretnék ezzel segíteni – mondta el Budai László.

Goór Violetta véradásszervező kiemelte, vidéken ritkábban vannak véradások, mint a városban, de ahol ilyen nagy az igény, mint Becsehelyen,  próbálnak évente többször is kitelepülni.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.