Tizennégy év fegyházra enyhítették a korábbi élettársára késsel támadó nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő zalai férfi büntetését

facebook megosztás

Tizenhétről tizennégy év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre enyhítette jogerősen a kedden ülésező Pécsi Ítélőtábla annak a zalai férfinak a büntetését, aki késsel támadt korábbi élettársára és annak barátjára két éve nyáron - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.    

A vádhatóság azt írta, hogy a vádlottnak 2020-ban romlott meg a viszonya volt élettársával, mert a nő egy másik férfival került érzelmi kapcsolatba. Ezt a férfi nem tudta feldolgozni: hónapokon át igyekezett kapcsolatukat helyreállítani, ám a nő erre nem volt nyitott.    

A vádlott 2021 júliusában egy éjszaka a nő házához ment, ahol meglátta az új barát gépkocsiját. Hazament, egy konyhakést vett magához, majd éjfél után visszatért.    

A ház bejárati ajtaját berúgva a hálószobába rontott, ahol korábbi élettársának barátjával dulakodni kezdett, miközben késsel többször megszúrta a férfit. Ezt követően a szomszéd házba menekülő nő után indult, akit többször megütött, s azzal fenyegette, hogy megöli.    

A nő és barátja végül együttes erővel földre szorították a vádlottat az időközben értesített rendőrök helyszínre érkezéséig.    

Az elsőfokú bíróság a vádlottat - a váddal egyezően - több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek, amiért tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte.    

A védelem enyhítés iránt benyújtott fellebbezése folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla kedden a vádlott büntetését tizennégy év fegyházra enyhítette.    

Az ítélet jogerős.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.