A víz ezer arca

A Föld legértékesebb természeti kincse a víz. Ennek szépségét, nélkülözhetetlenségét mutatja be a víz világnapján megnyílt, állandó kiállítás a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központban. A víz ezer arca című tárlat képeit a Kanizsa Fotóklub tagjai ajándékozták az intézménynek.

Az állandó kiállítás ötletét a központ egyik munkatársa, Dr. Bíró Ildikó vetette fel. – Itt vannak ezek a falak kihasználatlanul, és arra gondoltunk, jó lenne valamivel díszíteni. Mivel vízzel foglalkozunk, és nagyon szeretjük a természetet, valamint a fotókat, Dr. Bíró Ildikónak eszébe jutott, hogy keressük meg a kanizsai fotóklubot – árulta el a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatásvezetője, Dr. Galambos Ildikó.


A víz ezer arca közül négy (Fotó: Gergely Szilárd)

A fotósok azonnal igent mondtak a felkérésre: egyrészt szívesen kapják lencsevégre a vizes élőhelyeket, másrészt a városban még nem volt állandó kiállítása a csoportnak. – Örülök ennek az állandó kiállításnak – a témája, illetve a kiállításnak otthont adó központ névadója miatt is: Soós Ernőt személyesen is ismertem, mert az Izzóban kapcsolatban voltam vele – mondta el kérdésünkre a kiállítók egyike, Török Tibor. A klubtagok egyébként magukon is tapasztalják a természetfotózás szemléletformáló erejét. – Úgy vagyunk vele, hogy nem tapossuk össze még a füvet sem. Próbáljuk elkerülni, hogy kárt tegyünk a természetben – hangsúlyozta Zágon László.


Dénes Sándor: A tiszta víz éltető kincs (Fotó: Gergely Szilárd)

A kiállítás megnyitóján Dénes Sándor polgármester arról beszélt, hogy világszerte egyre nagyobb gondot jelent a vízkészlet pazarlása és szennyezése. – Víz nélkül nincs élet sem. Itt, a Kárpát-medence közepén, Magyarországon mi még nem tudjuk, mit jelent az, amikor szennyezett a víz vagy nem ihatunk tiszta ivóvizet – mutatott rá a polgármester. A Vécsey utcai intézményben rendszeresen megfordulnak iskolás csoportok – a tárlat szervezői bíznak abban, hogy a fotókkal sikerül felhívni a fiatalok figyelmét a víz és a természet védelmére.