Az Egervár nyerte a megyei döntőt

Nagy volt a küzdelem a Mindenki Sportpályáján. A diákolimpiára a megye legjobb 200 fő alatti iskoláinak csapatai érkeztek. - A csapatok a körzetekben zajló mérkőzésekről kerültek a megyei döntőbe. A Nagykanizsa városkörnyék, a Zalaegerszeg városkörnyék és Lenti körzetből az első két helyezett, illetve Letenye és Zalaszentgrót győztes csapata került a megyei döntőre. Úgyhogy nyolc csapattal bonyolítjuk le a megyei döntőt, a csapatokat két négyes csoportba sorsoltuk, ahol körmérkőzésekre kerül sor, majd egyenes helyosztók alapján döntik el a helyezéseket a csapatok - fogalmazott Kósa Zoltán a Zala Megyei Diáksport Szövetség titkára.

A mérkőzések színvonalasak voltak, ami nem is csoda, hiszen a tornán olyanok is játszhattak, akik NB-s utánpótlás igazolással rendelkeznek. - Eddig két meccset játszottunk. Az elsőt megnyertük, a másodikon kikaptunk, úgyhogy még van egy csoportmeccsünk, ha ott nyerünk, akkor várhatóan csoport másodikak leszünk és akkor játszhatunk a bronzéremért. De addig még le kell játszanunk ezt a mérkőzést és meg is kell nyerni - mondta Jankovics Attila testnevelő tanár.

Ez azonban elmaradt, a zalakarosi együttes ugyanis kikapott ellenfelétől, így nem játszhattak a dobogóért. A döntőben az Egervár és a Borsfa mérkőzött meg egymással, amiből az egerváriak kerültek ki győztesen, így ők képviselhetik majd Zala megyét az országos döntőben, amelyet Szombathelyen rendeznek június közepén.