Postagalambászat: Keller Sándor mindent megnyert

A J02 Postagalamb Sportegyesületnél az idei versenyszezon 12 versenyútból állt, május elején egy rajkai versennyel indult 170 km-ről, majd nyáron Magdeburggal, a légvonalban 750 km-es távval zárult.


Keller Sándor idén semmit sem bízott a véletlenre postagalambász egyesületén belül, hiszen mindent nyert

- A versenyszezonban túlnyomóan csehországi, valamint németországi feleresztési helyekről lettek a galambok versenyeztetve – mondta el a kanizsai klub elnöke, Liplin László. - Az időjárás két verseny kivételével kifejezetten kedvezett a repüléshez az idei szezonban, mivel túlnyomóan hátszélben és kellemes időben kellett repülniük a versenygalamboknak.

Mint megtudtuk, két verseny volt, melyek a kelleténél nehezebb lettek, ezek közül is a legutolsó, a magdeburgi bizonyult az igazán keménynek, hiszen a nagy meleg, az ellenszél miatt a feleresztés napján csak 11 galamb érkezett haza, a többiek másnap reggel „futottak be”.

- A szezonbeli kedvező időjárásnak megfelelően a versenyek jól sikerültek, a galambok jól alkalmazkodtak a körülményekhez a versenyek túlnyomó hányadán 1400 – 1800 m/perc sebességgel repültek, kivéve az utolsó versenyt, amikor az élgalambok is csak 900 m/perc sebességgel érkeztek haza – folytatta az elemzést az egyesület első embere.

A J02 Postagalamb Sportegyesületben rövid, közép és hosszú távon, valamint általános távon hirdetnek bajnokot, amelyekből az általános 12 utas bajnokság győztesét ill. a hosszútáv győztesét övezi a legnagyobb megbecsülés mivel ezek a legjobb, legkitartóbb galambokat igénylő versenyek.

Az idei egyesületi bajnokságon belüli eredmények. Rövid távú bajnokság (feleresztési helyek: Rajka, Hustopece, Humpolec, Prága): 1. Keller Sándor, 2. Liplin László, 3. Andik János. Középtávú (Chomutov, Prága, Prága, Prága): 1. Keller Sándor, 2. Liplin László, 3. Andik János. Hosszútávú (Döbeln, Grimma, Dessau, Magdeburg): 1. Keller Sándor, 2. Liplin László, 3. Szépfalusi István. Általános bajnokság (12 versenyút alapján): 1. Keller Sándor 1947,89 pont, 2. Liplin László 1616,49, 3. Andik János 881,21, 4. Szépfalusi István 747,29, 5. Godina József 538,08.