Legózás matekórán

Új módszerekkel, új eszközökkel oktatnak a piarista iskolában. Az időbeosztás mellett a tananyag feldolgozása is megújult ebben a tanévben. Az elsőosztályosok például legóznak matematikaórán.

Egy héten kétszer kerülnek elő a legók a piarista iskola elsőseinek matekóráin. Az újdonságokat a piarista rend négy intézményében vezették be egy, a digitális környezet fejlesztését szolgáló pályázatnak köszönhetően. Ennek keretében nemcsak új eszközöket vásároltak, hanem a tanárok továbbképzésen is részt vettek. – Ez tulajdonképpen az ő világuk. Játsszuk, de mellette olyan dolgot illesztünk mellé, amit a felnőttek talán elképzelni sem tudnak: programozunk. Tudni kell azt, hogy a legó nem cél, hanem eszköz, pusztán az életkori sajátosságaikat figyelembe véve hagyjuk őket játszani és gyermeknek lenni – hangsúlyozta Tóth Marianna tanító.

Nem tiltani, hanem szabályozni kell a digitális eszközök használatát – hangsúlyozzák az intézményben, ahol a felgyorsult világ adta kihívásokra az oktatásban is próbálnak reagálni. – Ősztől egy megújított, rugalmas működési renddel tanulnak már az első osztályosaink. Ez azt jelenti, hogy nem a poroszos, 45 perces tanórákban gondolkodunk, hanem tanítási egységekre, blokkokra osztottuk fel a napjainkat. Tulajdonképpen a készségtárgyak szerves részként jelennek meg az alapozó tárgyak tanítása során. A matematika, a magyar nyelv és irodalom tanításában ugyanúgy ott van az ének, a mozgás, a játék – magyarázta Tamásné Deme Boglárka tanító, munkaközösség-vezető.

Az új módszerekről a szülők többet is megtudhatnak az iskola suli-muri programjain. Február 22-én a leendő elsőosztályos gyermekek pedig a legórobotokat is kipróbálhatják a piarista intézményben.