„Nagykanizsa mindenkié, minden kanizsaié – de leginkább azoké, akik hisznek benne”

Lobogózzuk fel a várost nemzeti ünnepünkre! Ezt kéri, javasolja Balogh László, a humán bizottság elnöke. Szerinte a zászló nemzeti minimum, s – bajaink ellenére – az együvé tartozásunkat jelképezi.


Balogh László: Jó lenne, ha városunk így lehetne számunkra a világ közepe, mert szerintem: közös szenvedélyünk Kanizsa… (Fotó: Jancsi László)

A politikus Kosztolányi versére utal: a zászló több mint bot és vászon, nem halott és nem is tárgy, hanem szimbólum. A zászló tud beszélni, lobogni, belázasodni, mondja a bizottsági elnök, de szomorú látni, hogy néha üresen állnak a házakon lévő tartók.

– Augusztus 20. az egész országé, mindannyiunké – folytatja Balogh László –, s az, hogy kitűzzük-e a nemzeti lobogót, nem politikai kérdés, sokkal inkább érzelmi és közösségi. A szélben lobogó zászlónak ugyanis önmagán túlmutató jelentősége van: a kötődést, az együvé tartozást jelenti. A haza, a város, a közösség szép jelképe. Azt jelzi, bajaink ellenére igenis van olyan színtér, ahol mindannyian otthon vagyunk. Éppen ezért kitűzhetjük a nemzeti, vagy a városi lobogót is, ugyanis megszólíttatunk Tamási Áron által: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Jó lenne, ha városunk így lehetne számunkra a világ közepe, mert szerintem: közös szenvedélyünk Kanizsa. S ünnepeink közös, tiszta „megülése” fontos, mint ahogyan a nemzeti minimumot kifejező magyar zászló kitűzése is az. Ezért lehet jó szívvel kérni, hogy minden családi házra, intézményre, vállalkozásra tűzzük ki a lobogót. Az ünnepnapokon ez „illik”, de nem lenne túlzás az sem, ha a hétköznapokon is lengethetné a zászlót a szél.

Balogh László úgy véli, Nagykanizsa mindenkié, minden kanizsaié – de leginkább azoké, akik hisznek benne. S ezt kifejezhetné a kitűzött nemzeti, vagy városi lobogó is.

– Legyen augusztus 20. ilyen fellobogózott ünnepünk: Szent István király, az államalapítás, Boldogasszony Anyánk és az új kenyér miatt. Utóbbi okán a városi rendezvényen szentelt cipókat adunk át azoknak, akik eljönnek, s közösen vállalják és vallják kanizsaiságukat, magyarságukat. Augusztus 20. a hazaszeretet ünnepe, és nem igaz az, amit néhányan mondanak, hogy vallási tartalma miatt megosztó. Én például, reformátusként, szinte ugyanúgy kötődöm a Boldogasszony Anyánk kezdetű himnuszhoz, mint a katolikusok.

Péter Árpád

Kosztolányi Dezső

Zászló

Csak bot és vászon,

de nem bot és vászon,

hanem zászló.

 

Mindig beszél.

Mindig lobog.

Mindig lázas.

Mindig önkívületben van

az utca fölött,

föllengő magasan

egész az égben,

s hirdet valamit

rajongva.

Ha már megszokták és rá se figyelnek,

ha alszanak is,

éjjel és nappal,

úgy hogy egészen lesoványodott,

s áll, mint egy vézna, apostoli szónok

a háztető ormán,

egyedül,

birkózva a csönddel és a viharral,

haszontalanul és egyre fönségesebben,

lobog,

beszél.

 

Lelkem, te is, te is –

ne bot és vászon –

légy zászló.