Újabb útfelújítások

facebook megosztás

Több kilométer hosszan újultak meg útfelületek, járdák és csatornák Kiskanizsán. A beruházások egy része a Területi Infrastrukturális Fejlesztési Programnak köszönhető, ám vannak utcák, melyeket a város saját forrásból újíttatott fel.

Ünnepélyesen is átadták a Kiskanizsán megújult utcákat és járdákat. A Pivári, a Szigeti és a Bába utcában az útburkolat, a Nagyrác utcában pedig a járdafelület újult meg.


Fotó: Gergely Szilárd

– A Pivári és a Szigeti utca a kétmilliárdos TIF-es nagyprojektből valósult meg, a másik kettő, a Bába utca és a Nagyrác utcai járda pedig az önkormányzat saját beruházásával, a Via Kanizsa keretein belül valósult meg. Azt kell tudni az első kettőről, hogy ott nemcsak út- és járdafelújítás, hanem a víz- és szennyvízvezeték rekonstrukciója is megtörtént. Ennek oka, hogy rengeteg csőtörés volt a Pivári utcában és a Szigetiben is, emiatt gyakran kellett az utat felbontani – fogalmazott Tóth Nándor alpolgármester.


A nemzeti színű szalagot Tóth Nándor alpolgármester, Dénes Sándor polgármester és Balogh László, a humán bizottság elnöke vágta át (Fotó: Gergely Szilárd)

Az átadón a polgármester megköszönte a környéken élők türelmét és hangsúlyozta, sok helyen feladat még a járda- és útfelújítás.

– Most, ahogy Kiskanizsára jöttünk, a Principális híd felújítása is folyamatban van. Ez tulajdonképpen, ahol most állunk, abból az 1,9 milliárd forintból valósult meg, ami az előbb emlegetett TIF-es projekt. Ezt a projektet jövő tavasszal fogjuk lezárni, de természetesen minden esetben kell, hogy legyen erre pénz a város költségvetésében, például a Bába utca, az saját, önkormányzati forrásból újult meg. A jövőt illetően is mindig kell, hogy forrást tegyünk félre a járdák és az utcák felújítására, mert ez alapvetően fontos – mondta Dénes Sándor polgármester.


Fotó: Gergely Szilárd

A több mint százmillió forintos rekonstrukciós munkálatok után fennakadásmentesen közlekedhetnek az autók és a gyalogosok az elkészült utcákban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.