Magyarországon egyedülálló mementó – „Tisztelet az édesanyáknak, akik ilyen fiúkat neveltek!”

Nyolcvan éve nyitotta meg több tízezer lengyel hazafi előtt a határait Magyarország. A hazájukat vesztett katonák nem menedéket kerestek itt, éppen ellenkezőleg: az akkor még szomszédos Magyarország hosszú és veszélyes útjuk egyik állomása volt a nyugati frontok felé, ahol tovább folytatták elszánt harcukat Európa nemzeteinek szabadságáért.

Az évforduló alkalmából az egykori kanizsai kávégyárnál evakuációs emlékhelyet avattak, amelyet Stamler Lajos képzőművész készített. A nyugati hadszíntérre igyekvő lengyel katonák közül sokan itt, a Csengery úti épületben szálltak meg átmenetileg, mielőtt továbbutaztak volna nyugatra. Emberségükről és hazaszeretetükről az avatást megelőző tábori misén emlékeztek meg.

– Ma, amikor a világ korszakváltáson megy át, sokszor átérezzük ezt a bizonytalanságot, és elfog minket a félelem, hogy lesz-e értelme erőfeszítéseinknek, és megvalósul-e mindaz a jó, amelyre feltettük az életünket – fogalmazott Böszörményi Géza piarista atya. – Mostani megemlékezésünk hősei megtanítják, hogy el kell fogadnunk: ezekre a kérdésekre egyedül Isten tudja a választ, nekünk viszont kötelességünk a szüntelen kérdezés, és még inkább a jóért, a szeretetért és a közösségért való fáradhatatlan munkálkodás.

Az ünnepségen Dénes Sándor polgármester felidézte: a kávégyár táborrá alakításának és a lengyel katonák befogadásának fő szorgalmazója volt Krátky István, a város néhai vezetője. Az evakuációs emlékhely ötletgazdája, Balogh László pedig arról beszélt: lengyel vér nélkül ma nem lenne Európa, csak a két, egymással hol szövetséges, hol ellenséges totalitárius rendszer.

– Ezek a katonák, a „soha meg nem adás hősei” parancsot kaptak a határ átlépésére az ellenséggel szembeni további harc céljából – mondta. – Ahogy egy résztvevő látta: „A katonák arcán újra megjelenik az elszánt önbizalom: a háborúnak még nincs vége, Magyarország csak átmeneti állomás.” Itt mögöttem, a táblán olvasom: „A szeretet áldozatot követel” Ezt az igazságot hímezték az otthon maradt édesanyák és feleségek a nyugati lengyel légierő zászlajára. Tisztelet az édesanyáknak, akik ilyen fiúkat neveltek!

A lengyel vér nélkül ma nem lenne Európa, csak a két, egymással hol szövetséges, hol ellenséges totalitárius rendszer. Mi lett volna, ha Európa legbátrabb nemzete nem adja oda a legdrágábbat: fiai – lányai életét…? (Fotó: Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő Stanisław Maczek tábornok alakját megidézve azt mondta: tetteinket és döntéseinket a szeretet rendje vezeti, s éppen a családjainkért, nemzeteinkért tesszük azt, amit tennünk kell.

– Ez, vagyis a jövő nemzedékeinek a védelme vezérelte Maczek tábornokot is. Mi jól értjük őt, és a többi lengyel példáját: mert a mi történelmünk is bővelkedik a lélek küzdelmében, a hazáért való kiállás nagyságában. Ezért a lengyel testvéreink példázatából és a mi hőseink tettei okán nem felejtjük, hogy magyarok vagyunk, s emiatt nekünk is van kötelességünk. S emiatt nem felejtjük, sőt, tudjuk, hogy kikre számíthatunk, kikben bízhatunk a jelenben és a jövőben is.

Az avatáson részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, aki szerint a magyar és a lengyel nép sorsa ma is sok szálon kapcsolódik. Jerzy Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete pedig köszönetet mondott a magyaroknak a lengyel nép iránti barátságért, amelyet – mint fogalmazott – Nagykanizsán különösen érez.

NEMES Dóra