Arany- és ezüstoklevéllel, valamint nívódíjjal is elismerték nemrég a Farkas Ferenc-zeneiskola fúvósait

facebook megosztás

Rendszeresen megmérettetik magukat különféle zenei versenyeken a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Az elmúlt hetekben a fúvósok értek el kiemelkedő eredményt. Bakon Ákos az I. Gróti Fafúvós Találkozóról egy aranyoklevéllel tért haza. – Chanson a Bercer-t adtam elő. Nekem ez volt az első tízsoros darabom – ami ilyen hosszú volt. Nehezebb is volt megtanulni kívülről, de amúgy jó volt játszani – árulta el Bakon Ákos.


Bakon Ákos az I. Gróti Fafúvós Találkozóról egy aranyoklevéllel tért haza

Az ifjú tehetséget Vámos Béla készítette fel a versenyre, akinek még két másik tanítványát is díjazták Zalaszentgróton. Proszenyák Bálint arany-, Szente András teljesítményét pedig ezüstoklevéllel ismerték el. – Olyan gyerekeket viszek egy ilyen versenyre, akikben látok fantáziát, tehetséget. Ez egyfajta visszaigazolás is, hogy jó úton haladunk. A verseny után lehet a zsűritagokkal is beszélni, szakmai tanácsokat kérni, illetve a megyei kollégákkal is volt egy beszélgetés, mely során elmondtuk, hogy kinek mik a problémái vagy ki mit csinál jól, és azt hogyan csinálja. Erre is jó alkalom egy ilyen találkozó – fogalmazott Vámos Béla, az FFZAMI tanára. 

Folyamatosan gyakorolnak Tatár Csaba növendékei is, akik nemrég a rézfúvósoknak rendezett Sistrum Zenei Versenyen képviselték Nagykanizsát. – Ez gyakorlatilag egy dunántúli regionális verseny, tehát itt Pécstől Győrig neves zeneiskolák is indítják a növendékeiket. Mi hat növendéket vittünk, és mind a hatan arany vagy nívódíjat kaptak, amire nagyon büszkék vagyunk. Az én növendékeim esetében azért örülök nagyon, mert a kisebbeket is el tudtam vinni, tehát az alacsonyabb korcsoportban is indultunk. Például Lőczi Milán aranyat kapott, először volt ilyen komolyabb versenyen Fata József és Körhöcz Milán is, aki szintén nagyon ügyesen játszott – mondta el Tatár Csaba, az FFZAMI tanára.

Tatár Csaba tanítványai közül Tatár Ádám arany, Vanyó Karsa pedig nívódíjban részesült. Karsa már rutinos indulónak számít. – Ez a verseny számomra nagyon jó volt, mert sokat tudtunk beszélgetni, közben művelődtünk is. Ugye, az összes kategóriában indultunk, ezért mindenkit meg tudtunk hallgatni, és közben új darabokat is hallhattunk – nyilatkozta Vanyó Karsa. A versenyen Kéthelyi Kornél növendéke, Kéthelyi Gergely szintén arany minősítést kapott. A pihenésre nem sok idő maradt a fiataloknak, hiszen hamarosan újabb versenyeken vesznek részt az ifjú zenei reménységek. A megmérettetésen Kollonay Zoltán kísérte zongorán a növendékeket.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.