Kinyitottak az iskolák

facebook megosztás

Kinyitottak Nagykanizsán is az iskolák. Az oktatási intézmények júniusi működését szabályozó rendelet szerint június 2. és június 15. között továbbra is marad a tantermen kívüli, digitális oktatás. A kormány ugyanakkor lehetővé tette, hogy - amennyiben a pedagógusok szükségesnek látják - kiscsoportos konzultációkat és egyéni felkészítést tartsanak az iskolákban.  

A megkérdezett kanizsai intézményekben már az első nap többen igénybe vették az egész napos gyermekfelügyeletet. A nebulók kis létszámú csoportokra bontva tanulnak különböző termekben.

– Nálunk általában négy és hat fős csoport jelentkezett, őket ketté kellett vennünk, mert egy csoportban ötnél többen nem lehettek. Most sem nagy a változás, összesen nyolc gyerekünk van, most jött meg a kilencedik, ma tizenegyen leszünk, összesen két csoportban. Annyi a változás még, hogy behívható a gyerek felzárkóztatásra - mondta el Szabó Erzsébet, a Hevesi-iskola igazgatója.

A gyerekek már nagyon várták, hogy találkozzanak egymással, ezért az intézményekben azt is biztosítják számukra, hogy az oktatás mellett minél több időt tölthessenek a szabad levegőn.

– Imádnak egymással lenni. Többen össze is beszéltek, hogy végre találkozni fognak. Hiányoztak egymásnak és azt gondolom, hogy ez egy normális reakció és az előrejelzésekből az látszik, hogy egyre többen fognak jönni a gyerekek az iskolába. Azt biztosítjuk számukra, hogy egy kis felkészülés mellett nagyon sokat tudjanak együtt játszani - tette hozzá Faller Zoltán, a Zrínyi-iskola igazgatója.

Az általános iskolák igazgatói elmondták: az egyik legfontosabb céljuk, hogy ha nem is a megszokott formában, de közösen búcsúztassák el diákjaikkal ezt a rendhagyó tanévet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.