Műszaki átadás után eltűnt a Principális-híd korlátja

facebook megosztás


Fotó: Kanizsa TV

Egy hete pénteken tartották a Nagykanizsát Kiskanizsával összekötő Principális-híd műszaki átadását. Ezt követően már csak a használatba vételi engedélyezés és az üzembe helyezés lenne hátra. Akkor Farkas Lóránt, a Szabadics Zrt. projekt-építés vezetője ismertette, hogy milyen munkálatokat végeztek a hídon.

– Magát a tartószerkezet megerősítettük, a külső járdákat felújítottuk, illetve kerékpáros sáv felőli oldalon maga a híd szélesebb lett. Ezzel a korábbi ütemekben megépült kerékpárút sávszélességével megegyező gyalogos, illetve kerékpáros sávot is kialakítottunk - mondta Farkas Lóránt.

Az átadáson Bizzer András, alpolgármester elmondta, a hídnak szimbolikus jelentősége van a város életében, hiszen a híd összeköti Nagykanizsát és a város részét képező Kiskanizsát. Ezért semmiképp sem hagyhatták azt, hogy a szerkezet veszélybe kerüljön és az állapota olyannyira leromoljon, hogy adott esetben a közlekedést is veszélyeztesse. Így a hidat fel kellett újítani.  

Cseresnyés Péter, államtitkár, országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy még 2015-2016-ban 2 milliárd forintos útfejlesztést sikerült elkönyvelni a Nagykanizsának, amit az akkori miniszternek, Lázár Jánosnak köszönhető. Ez számtalan járda- és útfelújítását tett lehetővé a városban, folytatva a munkákat, amit 2010 és 2011-ben kezdtek el. Az államtitkár elmondása alapján, amit út-, járdafelújításra és városszépítésre vagy új területek feltárására fordítottak, az a számítások szerint 10 milliárd forint.


A híd másnap...

Ehhez képest az átadást követő napon a helyi többséget adó ÉVE-frakció közösségi oldalára töltöttek fel egy videót, mely arról tanúskodott, hogy a munkálatokat az átadáson meglevő korlát elbontásával, és a járda elkerítésével tovább folytatják. Lapunk megkeresésére Berta Krisztián, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője elmondta, hogy a műszaki átadás másnapján Bodó László és Gondi Zoltán képviselőtársai a helyszínen látottak alapján úgy vélték, hogy a híd nincs műszakilag kész, hiszen az utolsó simítások még váratnak magukra a híd északi oldalán, ugyanis ezt a szakaszt újra lezárták.

Hajnes Rita

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.