Nagykanizsán a nagyobb átmérőjű útszakaszokon gyakran figyelmetlenek a vezetők

facebook megosztás

Az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása okozta a közlekedési balesetek mintegy harminc százalékát tavaly a Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén. A szakemberek szerint Nagykanizsán több belvárosi kereszteződést – egyebek mellett a Balatoni út és a Petőfi utca vagy a Hevesi és a Rózsa utca találkozását – sokkal körültekintőbben kellene megközelíteniük a járművezetőknek.   

A kialakítása és a forgalma miatt a gépjármű- és a gyalogos közlekedésben egyaránt odafigyelést igényel a Hevesi és a Rózsa utca kereszteződése. Lovkó Balázs balesetmegelőzési-főelőadó szerint a nagyobb átmérőjű útszakaszokon gyakran figyelmetlenek a vezetők.

Vannak az említett kereszteződések között olyanok, mint például a 7-es-Petőfi kereszteződés, vagy a Hevesi-Dózsa, amelyeknek az átmérője viszonylag nagy és éppen ezért a gépjárművezetők, akik a kereszteződéshez érkeznek, a védett útvonalon haladóknak a mozgását nem mérik fel. Azt tanácsolom, hogy mindig mérjék fel az érkező jármű sebességét, mozgási irányát, távolságát, hiszen ezekben a kereszteződésekben viszonylag nagy utat kell megtenni – nyilatkozta Lovkó Balázs, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési főelőadója.

Nehéz belátni a kereszteződést a Tripammer utca irányából a tűzoltóság felé vezető úton. Furdán János autósoktató elmondta: mindig győződjünk meg arról a saját szemünkkel is, hogy egyik irányból sem érkezik másik autós. Szerinte a Petőfi és a Balatoni út találkozása szintén egy kritikus pont a járművezetőknél.

– Itt az Arany János utcából kijövünk és a Petőfi utcáról jövünk fel a Balatoni útra. Ez is egy kritikus szakasz szokott lenni, nem csak a tanulóimnak, hanem nagyon sok járművezetőnél tapasztalom azt, hogy nem tud innen kimenni. Ennek nagyon egyszerű oka van: rossz szögben áll meg az autójával. Ugyanis, ha itt jövünk fel és a TESCO felé szeretnénk menni a Balatoni úton, és az autó orra nem áll a Kanizsa Club felé, hanem egyenesen áll, akkor nem lehet belátni, hogy ki jön a Bíbor Center felől – mondta Furdán János, a Start Autósiskola oktatója.

A szakember szerint a közlekedési szabálytalanságok mellett a legnagyobb problémát még mindig a sofőrök egymás iránt tanúsított türelmetlensége jelenti az utakon. Az említett kereszteződésekkel és további belvárosi útelágazásokkal részletesebben jövő keddi Közérdekes című magazinműsorunkban foglalkozunk.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.