Ezúttal a kanizsai gasztronómia mutatkozott be Zágrábban

facebook megosztás

Kanizsai dödöllétől illatozott Zágráb. Ötödik alkalommal rendezte meg a zágrábi magyar nagykövetség, valamint a helyi Liszt Intézet a Magyar Konyha Napját. Ezúttal városunk volt a pénteki esemény vendége, amelyen a dödöllén és a pörköltön kívül a dél-zalai borokat is bemutatták. A szervezők a rendezvény bevételéből kárpátaljai hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyi ajándékát finanszírozzák.

A rendezvénnyel évről évre Magyarország más tájegységét és annak gasztronómiáját hozzák közelebb a szervezők Zágrábhoz. Az esemény helyszínéül minden alkalommal a város szívében található Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ szolgál. A programon Magyarország zágrábi nagykövete is köszöntötte a vendégeket. Demcsák Csaba elmondta, miután a városiak visszatérnek a tengerpartról, ez az első kulturális rendezvény az intézményben, ahol nagy figyelmet fordítanak a magyar kultúra különböző részeinek bemutatására.

– Ahogyan Horvátország kulturális élete, akár gasztrokultúrája is amennyire változatos, ennyire változatos a magyar gasztrokultúra is, épp emiatt mindig különböző városokat hívunk meg vendégül. Bemutattuk már a birkapörköltet, volt itt lecsó, halpaprikás, és most nagyon nagy örömünkre a dödölle kerül a központba – fogalmazott Demcsák Csaba Magyarország zágrábi nagykövete.

Az ilyen rendezvények nagyban hozzájárulnak a még jobb együttműködéshez, a hagyományok megismeréséhez, és tovább erősítik a baráti kapcsolatokat a horvát és a magyar nép között – fogalmazott Luka Korlaet, Zágráb alpolgármestere.

– Már most is egész jól elfogadottak a magyar ételek, de sokkal közelebb áll Eszék és kelet Horvátország része, ahol nagyon jól ismerik és kedvelik a magyar ételeket. Itt Zágrábban még többet tehetünk ezen a téren – nyilatkozta Luka Korlaet, Zágráb alpolgármestere.

A rossz idő ellenére sokakat vonzott az illat, hogy sorba álljanak és megkóstolják a dödöllét, ami mellé vörösboros marhapörköltet és tejfölt is kínált Gulyás Tibor mesterszakács.

– Eddig mindenki meg volt vele elégedve, azt mondták nagyon finom. Mindenkinek ízlett. Reméljük mindenkinek megfelel – mesélte Gulyás Tibor mesterszakács.

Nem csak a kanizsai gasztronómia mutatkozott be az eseményen, ugyanis a Zalagyöngye Néptáncegyüttes és a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség is szórakoztatta műsorával a közönséget.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

További képekért kattintson»

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.