Ásó, kapa, gereblye - Kert, dunyhának beillő muskátli és mediterrán sarok

facebook megosztás

Rovatunkat ezúttal Szepetnekre vezérelte a sors. Azt hallottuk ugyanis, egy szepetneki háznál érdekes üvegházat találhatunk, és nem utolsó sorban ősszel is burjánzó növényeket. A látottak nem csupán igazolták, bőven felülmúlták azt a fantázia-képet, amit gondoltunk…

Szeptember végén már szinte üresek a veteményeskertek – a betakarítás dandárján átestek a gazdálkodók. A zalai dombok ennek ellenére most is kínálnak olyan látnivalót, ahová szívesen bekukkantana a szomszéd, vagy az érdeklődő. Szalai-Gaál Mónika és férje Ottó Szepetneken élik mindennapjaikat. A családi háznak kertje is van, de nem a megszokott kert. Egy kis építmény ontja magából még most is a friss zöldségek és hajtások illatát.

– A szepetneki iskolát felújították, kicserélték a nyílászárókat. A szeméttelepre kerültek volna az ablakok, én pedig rögtön kértem, inkább ne… Ahogy megérkeztek, a férjem rögtön elkezdett „legózni”. Méret-arányosan lekicsinyítette papíron, és összerakta ezt az üvegházat. Egy beton alap készült hozzá gerendákkal, és szinte kész is volt az építmény. A tetején polikarbonát van, légmentesen zárt, de a szellőztetést is megoldottuk – mesélte a történetet Szalai-Gaál Mónika. A házi készítésű üvegházban a paradicsomtövek ha tudnák, átfúrták volna a mennyezetet, és még most is teremnek, de a házaspár már készül az úgynevezett kitépkedésre, a következő esztendőre – és nem utolsó sorban a teleltetésre. – Az üvegházban megtermelt zöldségek: a paradicsom, a paprika, az uborka és még egy-két kinevelt fűszernövény tökéletesen ellátta a családot, de késő ősztől más funkciója lesz az üvegháznak. Itt teleltetem a muskátlikat – árulta el a háziasszony.

A muskátlik láttán valóban elkaphatja az a bizonyos „sárga irigység” a virágkedvelőket, hiszen a falu jegyzőjének olyan gyönyörű állománya van, hogy méltán szerepelhetne a tipikus tiroli reklámújságokban. Próbáltuk kicsikarni Mónikából, mi a titka, hogy ilyen gyönyörű, egészséges muskátlijai vannak, holott még csupán 2-3 évesek a növények. – Október végétől nagyjából márciusig az üvegházban telelnek a muskátlik, de előtte vissza vannak vágva, kb. 20 centiméteresre. Az egyik titok szerintem az átteleltetés, a másik pedig a folyamatos öntözés, és a heti egyszeri tápoldatozás – árulta el a szepetneki porta gazdasszonya.

A család birodalmának még egy különlegessége van, a mediterrán sarok, avagy az udvarukat díszítő csaknem négy méter magas banánfa. A 2018-ban ültetett növény virágot és miniatűr termést is hozott már. – A kolléganőm adott egy 15 centis kis növényt, mely azóta hatalmasat nőtt, fejlődik. Már mi is adtunk barátoknak kis csemetéket. A teleltetése szintén érdekes, idén a férjem kitalált valamit, mert tavaly a tavaszi 20 fok után jött a mínusz 5 fok. Megijedtünk. Ezért most kap egy zártszelvényből és egyéb dolgokból összeállított mobil szerkezetet, amit bármikor ráhelyezhetünk, és le is vehetjük. A tél beállta előtt egyébként mindig visszavágjuk nagyjából egy méteres magasságig, és ettől csak erősödik, burjánzik a banánfánk – mondta Mónika.

A Szalai házaspár teljes egyetértésben tervezgeti a kertet, az általuk közepes ágyásnak nevezett fűszernövény ültetvényt, az üvegházat, a muskátlik téliesítését. Talán, ebben rejlik a titok…

Vincze Adél

Fotó: Horváth Zoltán

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. október 1-én megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.