Majdnem 28-szoros különbség Zala megye lakásárai között: ezek a legdrágább és legolcsóbb települések, utcák, terek

facebook megosztás

A legolcsóbb kategóriában nemcsak utcák szerepelnek, hanem akár teljes települések is: a megyében tavaly 57 és 80 ezer forint között alakultak a legalacsonyabb négyzetméterárak, amelyek Lovászihoz, Rezihez, valamint a nagykanizsai Bartók Béla utcához tartoztak.  

  • A Zala megyében idén eladásra kínált lakóingatlanok átlagos négyzetméterára nagy szórást mutatott: a legalacsonyabb és legmagasabb összeg között közel 28-szoros volt a különbség. A listavezető Nemesszentandrás 691 ezer forinttal, a legolcsóbb pedig Gáborjánháza 25 ezer forinttal.       
  • Az utcaszintű hivatalos adatok szerint a múlt évben a hévízi Kölcsey Ferenc utca volt a legdrágább, ahol 649 ezer forintos négyzetméteráron keltek el a lakóingatlanok. A megyében 57 ezer forintos árral Lovászi számított a legolcsóbb településnek.  
  • Budapest és a különböző megyék lakáspiacát is kedvezőtlenül befolyásolta a járványhatás, ennek ellenére utóbbin élénkebb maradt a forgalom.  

Az országos lakáspiacon százszoros különbségek vannak a legalacsonyabb és legmagasabb árak között az utcaszintű hivatalos adatok szerint. A legmagasabb, átlagosan 2 millió forintos négyzetméterár a budapesti Rózsadombon található Vérhalom utca nevéhez fűződik, a legalacsonyabb - 21 ezer forintos ár - pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudabánya Árpád utcájához és a Bács-Kiskunban lévő Borotához tartozik. Többek között ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH részletes adatain alapuló összeállításából, de kérdés, hogy Zala megyében, melyek a legolcsóbb és legdrágább utcák és települések. Erre választ ad az elemzés, amely bemutatja azt is, hogy az idei kínálatban mely települések rendelkeztek a legalacsonyabb és legmagasabb árral. 

Kétsebességes az országos piac

Budapesten 644 ezer forint volt tavaly az eladott lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, ami az egy évvel korábbi 627 ezer forintot 2,8 százalékkal haladja meg. A többi megyében 110-388 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez pedig 4,2-37,2 százalékkal múlja felül a 2019-re jellemző szintet. A lakásdrágulást jól mutatja, hogy a hivatalos adatok alapján Zala megyében tavaly átlagosan 265 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni, pedig 2019-ben még csak 239 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag. Ez éves szinten 10,9 százalékos növekedésnek felel meg.

Az ingatlan.com adatai szerint a fővároson kívüli megyék piaca jobban vészelte át a koronavírus-járvány negatív hatásait, és erősebb alapokról vág neki az újabb élénkülésnek.  “Az utóbbi időszakban kétsebességessé vált a használt lakások országos piaca. 2019 második felében, majd a koronavírus-járvány hatására 2020 elején megtorpant a korábban tempósan bővülő budapesti lakáspiac és nehezen indult újra az idén. Ezzel szemben a fővároson kívüli piac nagy részén, így - köszönhetően a balatoni települések népszerűségének - Zala megyében is élénk maradt a lakáspiac és folytatódott a korábban elindult drágulás” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: A járvány előtti időszakban, 2015 és 2019 között az országos használtlakás-piacon belül a megyeszékhelyeken mérsékelten nőtt, a kisebb városokban és községekben ütemesen emelkedett a forgalom, miközben a fővárosban évről évre csökkent. 

Toplista a megyéből

A hivatalos utcaszintű adatok szerint a múlt év során Hévíz közterületei vitték a prímet: a fürdőtelepülés Kölcsey Ferenc utcája szerezte meg az első helyet 649 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A második helyen József Attila utca áll 647 ezer, a harmadikon pedig a Rózsa köz 629 ezer forintos árral. A top 10-ben szerepel még a szintén hévízi Martinovics utca, Széchenyi utca, Római utca, Tavirózsa utca, Zrínyi utca, valamint a zalakarosi Gyógyfürdő tér 518-583 ezer forintos árral. 

A legolcsóbb kategóriában nemcsak utcák szerepelnek, hanem akár teljes települések is: a megyében tavaly 57 és 80 ezer forint között alakultak a legalacsonyabb négyzetméterárak, amelyek Lovászihoz, Rezihez, valamint a nagykanizsai Bartók Béla utcához tartoztak.  

Kik az idei kínálat legolcsóbb és legdrágább szereplői? 

Az ingatlan.com azt is megnézte, hogy a megyében idén mely településeken kínálták a legdrágábban és legolcsóbban a lakóingatlanokat, sor-, iker- és családi házakat, valamint lakásokat.

A listát Nemesszentandrás vezeti 691 ezer forintos értékkel. A következő a sorban Balatongyörök, ahol 621 ezer forintos átlagár volt a jellemző, majd Gyenesdiás jön 562 ezer forinttal. A tízes megyei rangsorban helyet kapott még Vonyarcvashegy, Cserszegtomaj, Hévíz, Nagypáli, Zalacsány, Keszthely, Iklódbördőce, ezeken a településeken 407-528 ezer forintért kínálták a lakóingatlanok négyzetméterét. 

A megye legolcsóbb települése Gáborjánháza 25 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Emellett még Pórszombat, Lispeszentadorján, Maróc is a legalacsonyabb árú települések közé sorolható, mivel 32-33 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző rájuk.

Forrás: ingatlan.com

(Borítókép: google/maps)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.