Zalából 27 önkéntes tűzoltó egyesület pályázott sikeresen
Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt 600 millió forint keretösszegű pályázat kapcsán első körben a pénzbeli támogatásokról született döntés.
Ebben az évben ismét hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. 2022-ben hatszáznégy önkéntes tűzoltó egyesület több mint hétszázhét millió forint értékben nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével a többi között működési költségekhez, gépjármű- és szertárfelújításhoz kaphatnak támogatást, valamint különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak.
A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúan egyetértettek. A dokumentumok formai és tartalmi ellenőrzését követően a bizottság két pályázatot érvénytelennek nyilvánított, így az idén hatszázkét szervezet részesülhet támogatásban.
A pályázati rendszernek megfelelően első körben a pénzbeli támogatások jóváhagyása történt meg, míg a természetbeni támogatásokat később – az egyes beszerzési eljárások lezárulását követően – bírálják el.
A pénzbeli támogatásokra vonatkozó javaslatot az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, ennek értelmében 489 önkéntes tűzoltó egyesület kap összesen 286,8 millió forint támogatást. A fennmaradó keretösszeg a későbbiekben megvalósuló természetbeni támogatásokhoz biztosít fedezetet. Zala megyében összesen 27 egyesület pályázott sikerrel.
A pályázók ebből az összegből 104,6 millió forintot a működési költségekre, 52,9 millió forintot szertárépítésre és -felújításra, 22,6 millió forintot gépjárművek és technikai eszközök felújítására fordíthatnak, további 106,7 millió forint értékben pedig maguk szerezhetnek be szakmai eszközöket.
A támogatott egyesületek listája Itt érhető el»
Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
(Borítókép: Kalamár Norbert tűzoltó főhadnagy/Zala MKI)
A rovat további hírei: Sziréna
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.
Nem kapott elsőbbséget a motoros, súlyosan megsérült a Teleki utcai balesetben
2023. szep. 28. 10:05A 62 éves tótszentmártoni férfi személyautóval a Teleki utcában, a Kaposvári út felé haladt. Balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek.
Leesett az ajtókilincs, emeleti lakásból mentették ki a családot az egerszegi tűzoltók
2023. szep. 27. 09:25Leesett az ajtó kilincse, a szoba foglyává vált a kisgyermek és egyik szülője Zalaegerszegen. A tűzoltók magasból mentő segítségével bejutottak az ingatlanba, majd az ajtó kinyitásával kiszabadították a bajbajutottakat.