Megérkeztek a Paks nyakára

facebook megosztás

A Tuxera Aquaprofit NSK sakk Szuperligában bajnoki címvédő csapata a sereghajtó Dr. Hetényihez látogatott és célja a minél nagyobb arányú győzelem kellett hogy legyen.

Dr. Hetényi Géza SK (10.) – Tuxera Aquaprofit NSK (2.) 1:11

Sakk Szuperliga-mérkőzés, 4. forduló. Budapest.

Eredmények (elöl a hazaiak): Haring – Balogh Cs. 0:1, Prorok – Antal döntetlen, Paschall – Márkus 0:1, Turzó – Horváth D. 0:1, Binder – Aczél 0:1, Papp G. - Medvegy 0:1, Kormos – Horváth Cs. 0:1, Döry – Csonka 0:1, Seres – Galyas jr. 0:1, Gelle – Palczert 0:1, Pervai – Krutti 0:1, Haszon – Demeter D. döntetlen.


Medvegy Zoltán (szemben) két hete a hetes táblán döntetlent ért el, a Hetényi ellen a hatoson viszont győzelmet könyvelhetett el a sakk Szuperligában

Fotó: Polgár László

A vendégek kimondottan határozottak voltak a bajnoki találkozó folyamán, tulajdonképpen csak az egyes és hármas táblánál volt akkora a csatározás, hogy a lehető legkésőbb dőljön el a pontok kimenetele. Ugyanakkor Balogh Csaba és Márkus Róbert is győzelemmel abszolválta végül a partiját, így mindössze két remi mellett, valamennyi sakktáblán nagykanizsai győzelem született. A dél-zalaiak ezzel feljöttek közvetlenül a listavezető Paks mellé a bajnoki táblázaton.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.