Elismerések a Bíróságok Napján

facebook megosztás


Balról: dr. Gergye Tamás, Harangozó Kálmánné, dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke

Zalából négyen vehettek át elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja. A napot hazánkban első alkalommal 2001-ben ünnepelték, s azóta minden évben e napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat.

Néhai Mónok Csaba, a Zalaegerszegi Törvényszék igazságügyi alkalmazottja posztumusz Juhász Andor-díj bronz fokozatában részesült. Az elismerést a tavaly elhunyt kollegánk felesége, Mónokné Bődey Elvira vette át.

Címzetes táblabírói címet dr. Gergye Tamás Károly, a Zalaegerszegi Törvényszék tanácselnöke, míg címzetes törvényszéki bírói címet dr. Palotay András Péter, a Keszthelyi Járásbíróság bírája vehetett át.

Az Országos Bírói Tanács tanácsosi címet adományozott Harangozó Kálmánnénak, a Lenti Járásbíróság tisztviselőjének – tájékoztatta lapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit, bíró a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.