Üdüléskor is spórol a magyar, derült ki az OTP Bank felméréséből

facebook megosztás

A magyar lakosság nagyrésze igyekszik visszafogni a költségeket nyaraláskor, így az olcsóbb szálláshelyeket részesíti előnyben, vagy közös üdülésekkel próbálja csökkenteni az egy főre jutó költségeket - derül ki az OTP Bank felméréséből, amelynek eredményéről közleményben tájékoztatták az MTI-t.    

Az elemzők szerint a gazdasági helyzethez igazodva egyre tudatosabban kezelik a magyarok a pénzügyeiket, és a nyaralások során is sokkal megfontoltabbak költéseket illetően. A magyar lakosság legnagyobb hányada, 27 százaléka 5-10 ezer forint közötti összeget, míg a negyedük 10-15 ezer forintot hajlandó kifizetni egy-egy éjszakáért, ha belföldön utazik és száll meg. Ennél többet szintén csak ötből egy ember kész kiadni a szállásért, és mindössze 2 százaléka nyilatkozik úgy, hogy nála nincsen maximum összeg szállásfoglaláskor.     

Külföldi utazás esetén a megkérdezettek 19 százaléka 10-15 ezer, 16 százaléka 15-20 ezer, 14 százaléka 20-25 ezer, 9 százaléka pedig 25-50 ezer forint közötti összeget is hajlandó kiadni egy éjszakáért.    

A magyarok mintegy harmada étterembe járás helyett inkább magára főzne, csaknem fele pedig a szuveníreken és hasonló kiadásokon is igyekszik megtakarítani. A válaszadók 35 százaléka ingyenes programokat keres.     

Az OTP reprezentatív felmérése szerint nyaralásnál a magyar lakosság több mint fele bankkártyával szereti rendezni a szállás költségeit, a készpénzes fizetést a válaszadók 27 százaléka választja.    

A közleményben kitérnek arra, hogy a bankkártyával egyben kifizetett közös kiadások elszámolását egyszerű lehetőséggel segíti a OTP MobilBank új funkciója, a Számlabontó. A számlát kifizető személy az alkalmazással könnyen szét tudja osztani a száma összegét a társaság tagjai között, a rájuk eső részt pedig fizetési kérelem formájában tudja elkérni.

MTI

(Borítókép: Vasvári Tamás/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.