Mintegy negyedmilliárd forintból újították fel a zalaegerszegi Apáczai Csere János Művelődési Központ tornacsarnokát
Zalaegerszegen jelenleg a labdarúgás és a kosárlabda van előtérben, de remélhetőleg a kézilabda is megerősödhet - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkára szerdán a zalai vármegyeszékhelyen.
Schmidt Ádám az Apáczai Csere János Művelődési Központ mintegy negyedmilliárd forintból, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) pályázatának jóvoltából felújított tornacsarnokának átadóünnepségén kiemelte: a kézilabda megerősítéséhez nagy lendületet adna az olimpiai szereplés, ha lenne magyar csapat a párizsi játékokon.
Az államtitkár felidézte a Zalaegerszegen született Portisch Lajos korábbi szavait, amelyek szerint az 1950-es években még sakkórából is kevés volt az edzésekre, ennek ellenére nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója vált belőle. Az utóbbi években ugyanakkor korábban soha nem látott sportcélú fejlesztések indultak országszerte, létesítmények szépültek meg és épültek újak, amelyeket sportszerekkel és modern eszközökkel is elláttak - tette hozzá.
Amíg az ötvenes években a sport a szabadidő eltöltésének kiváló lehetősége volt és az élsportolói kiváltságok jelentettek motivációt, addig ma a mindenkit érő számtalan inger ellen kell felvenni a harcot, hogy a sportolást bárki számára elérhetővé és vonzóvá tegyék - jegyezte meg Schmidt Ádám.
Hangsúlyozta: a zalaegerszegi tornacsarnok és öltöző felújítása az MKSZ országos tornateremfelújítási programja keretében valósulhatott meg. A létesítmény pedig nemcsak a kézilabdasportot szolgálja, hanem a diákoknak a mindennapos testnevelését és a környékbeliek testmozgását is lehetővé teszi.
Pitz András, az MKSZ operatív igazgató-helyettese arról beszélt, hogy az utánpótlás-nevelés Zalaegerszegen nagy múltra tekinthet vissza, a legkorábbi híradások 1959-ből szólnak erről. A zalai város kézilabdázói az 1995-96-os szezonban az NB I-ben játszottak, bajnoki és válogatott játékos is kikerült innen, vagyis ezer szállal kötődik ez a sportág Zalaegerszeghez.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy nagyon sok gyerek csak a mindennapos testnevelés keretében mozog, ezért is jó döntés az infrastruktúra felújítása. Zalaegerszegen a sportcélú beruházások - köztük uszoda és sportcsarnokok - mindig jól megtérülő befektetések - közölte.
Balaicz Zoltán, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy Zalaegerszegen 2014 óta igyekeznek minden oktatási, kulturális és sportlétesítményt felújítani. Csak idén mintegy kétmilliárd forint értékű beruházás zárult le vagy zajlik még oktatási intézményeket illetően.
MTI
(Borítókép: Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (k) a zalaegerszegi Apáczai Csere János Művelődési Központ mintegy negyedmilliárd forintból, a Magyar Kézilabda Szövetség pályázatának jóvoltából felújított tornacsarnokának avatásán 2023. szeptember 13-án. MTI/Bruzák Noémi)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Közösségépítés Sormáson
2023. okt. 2. 15:50Szüreti mulatsággal egybekötött falunapot tartottak Sormáson. A település lakossága a rossz idő ellenére is szép számban gyűlt össze a helyi focipályán, a főzőversenyre pedig rekordnak számító tíz csapat nevezett.
A Városi polgármesterek randevúja Zalaegerszegen
2023. okt. 2. 08:12Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta.
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.