Megsüllyedt az Aréna melletti játszótér, a problémát a tavasz elején javítják

facebook megosztás

Megsüllyedt az Aréna melletti játszótér belső tere. A problémát egy ivóvízvezeték-cső okozza. Úgy tudjuk, a Via Kanizsa jelezte az esetet a kivitelezőnek, a cég a tavasz elejére ígérte a javítást.

Tavaly október 13-án avatták fel Nagykanizsa legújabb, befogadó játszóterét, ahol testi épségtől függetlenül, együtt játszhatnak a gyermekek. Az Aréna melletti létesítmény fő költségét, mintegy 80 millió forintot a Szerencsejáték Zrt. biztosította, ugyanakkor a városvezetés is hozzájárult mintegy 7 millió forinttal, utóbbiból a Via Kanizsa mintegy 5 milliót fordított a fásításra, a bekerítésre, a földmunkákra és az akadálymentes járdaszakasz kiépítésére.

játszótér

Egy olvasónk már a tél elején jelezte számunkra a problémát, mint mondta, e-mailben bejelentette ezt mind a Via Kanizsának, mind Balogh László polgármesternek, hiszen a jelenlegi állapot balesetveszélyes. A munkák első fázisában építették ki a vízvezetéket a park ivókútjához, külön aknával ellátva. Ez egészen a játszótér közepéig húzódik és ez süllyedt meg, most már nagyjából 4 hónapja. A Via Kanizsa szalaggal elzárta az érintett részt, úgy tudjuk a hivatal munkatársai jelezték a problémát a kivitelezőnek, a cég a tavasz elejére ígérte Kanizsa negyvenhatodik játszóterének kijavítását.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.