Továbbra is a víz az úr a kiskanizsai Körmös utcában

facebook megosztás

Évek óta problémát jelent az esővíz a lakók számára a kiskanizsai Körmös utcában. Többen bejelentést is tettek a rendellenesség orvosolására, azonban változás még nem történt. Továbbra is a víz az úr.  

A házak udvarába nemcsak az utca felől folyik be a víz, hanem a hátsó udvar felőli árokból is, mely a hatalmas esőzéskor elöntött mindent.  A lakóházak előtti árok nem tudja elvezetni az esővizet, így a tulajdonosok egyelőre tehetetlenek, ha esik az eső.

– A páros oldalon, a kertek végén szintén található egy árok, ami a második utcából folyik át ide. Az sem tudja elnyelni. Több tíz éve nem volt kitakarítva az a mélyedés, pedig félig-meddig le is van kövezve, a páratlan oldalon a kertek végén szintén egy hatalmas árok folyik, amelynek a tisztítása körülbelül 30 éve nem történt meg – mondta  Kálovics István.

Kálovics István azt is hozzátette: a biztosító nem fizet a beázásért, így az anyagi kárt nem tudja megbecsülni. Azt is megtudtuk, hogy a hirtelen lezúduló csapadékmennyiségtől a házakban is szenvednek, ugyanis az utcában valamennyi ingatlanban sokszor elviselhetetlen csatornaszag tör fel a lefolyókból.

– A múlt heti esőzés általában a melléképületekbe folyt be. Ott milyen mértékű károkat okozott, azt nem tudom. A szomszéd házban egészen a bejárati ajtóig 30 cm magasan állt a víz. A veteményesben már nem nagyon tudott kárt okozni, mert a terményeket már nagyjából mindenki begyűjtötte a kertjéből – folytatta Kálovics István.

A Kanizsa Televízió Híradója megkereste az illetékes szolgáltatót, azonban ők nem kaptak bejelentést, így ezzel kapcsolatban nem kívántak nyilatkozni.

G.D.

(Borítókép: telefonos felvétel)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.