Ismeretlenek elmozdították az egyik padot a Sétakertben

facebook megosztás

25 méterrel vonszolták arrébb ismeretlenek az egyik, a Sétakert gyalogútja mellé telepített új padot. A Via Kanizsa Zrt. munkatársai hétfői területbejárásuk alkalmával szembesültek azzal, hogy a pad a betonelemekkel együtt el lett mozdítva a helyéről. Az elkövetők így összességében 154 kilogrammot vittek odébb.

Az elmúlt hetekben, hónapokban többször számoltunk be  arról, hogy milyen erőfeszítéseket tesz A megújuló Sétakertért munkacsoport a park megszépítése érdekében. Mint azt Szabó Istvántól, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatójától, a munkacsoport vezetőjétől megtudtuk: egy, a Sétakertben sétáló szemtanú jelezte a cégük felé, hogy a hétvégén egy fiatalokból álló, nagyobb csoport töltötte az idejét az ominózus területen. A társaság azt tervezi, hogy új módszert keres az utcabútorok rögzítésére. Kérdésünkre Szabó István azt is elmondta: a Sétakert felújítását követően térfigyelő kamerák telepítését is kezdeményezik.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.