Fogadóórával egybekötött lakossági fórumot tartott csütörtökön Gábris Jácint önkormányzati képviselő

facebook megosztás

Fogadóórával egybekötött lakossági fórumot tartott csütörtökön Gábris Jácint önkormányzati képviselő. Mint mondta, azért tartotta ezt fontosnak, mivel a pandémia alatt lehetetlen volt a személyes találkozás a jogszabályi korlátozások mellett, eredményei és a jövőre vonatkozó tervei viszont vannak. A jelenlévők a közterület-felügyelet és a Via Kanizsa munkatársainak is feltehették kérdéseiket.

Villámtalálkozások az elmúlt időszakban is zajlottak, mondta el Gábris Jácint, de mint fogalmazott: ezek nem helyettesíthették a hivatalos fórumot.

– Kihasználva azt a lehetőséget, ami ennyit enged számunkra, mint amit itt láthatunk, hogy a Vásárcsarnokban tudunk összejönni egy rövid kis időre, betartva a jogszabályi előírásokat – erre rámozdulva, élve a lehetőséggel, elérkezettnek láttam az időt, hogy végre találkozhassak a lakókkal – fogalmazott Gábris Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője.

A képviselő hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy beszámoljon a lakosoknak az elmúlt időszakban végzett munkáról, és a közeljövő terveiről.

– A következő közgyűlésre megy be a saját egyéni előterjesztésem, aminek a fedezeti forrása is meg lett jelölve. Tehát bízom benne, hogy a közgyűlés meg fogja szavazni. Ez az egyik nagyon rég óta áhított mély árok melletti korlát megépítése, a baleset, a közveszély kiküszöbölése érdekében – tette hozzá Gábris Jácint.

Mint az a csütörtöki fórumon kiderült: a korlát megépítése és az óvodához vezető út felújítása mellett, számos, Palinban már évtizedek óta megoldásra váró beruházást is szorgalmaz a képviselő.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.