Autó csapódott a kiskanizsai művelődési házba, Nagykanizsa kiemelt terein pedig a gördeszkásokra érkezett panasz

facebook megosztás

Egy autós rongálta meg a nemrégiben felújított művelődési házat Kiskanizsán, a Nagy-Magyarország-emlékműnél azonban valós lehet Tóth Nándor, önkormányzati képviselő felvetése, miszerint gördeszkások tettek kárt az alkotásban. A problémakört a legutóbbi soros ülésen jelezte az önkormányzati képviselő.

A kérdések, interpellációk szakaszában vetette fel Tóth Nándor a Móricz Zsigmond Művelődési Ház problémáját. Mint fogalmazott: két évvel ezelőtt önkormányzati beruházásként újulhatott meg az épület Kiskanizsán, és már most rongálás nyomai láthatók az épületen.

– Meglepetéssel vettem tudomásul az elmúlt napokban, hogy valaki, vagy valakik az épület márvány burkolatát megrongálták, összetörték. Tisztelettel kérdezem, van-e tettes, van-e felelős? És ki fogja a költségeket viselni? De ugyanez a probléma látható a Nagy-Magyarország-emlékmű környékén is, - vagy egy hasonló probléma. A márvány paravánok ott is megsérültek, megsérülnek folyamatosan – fogalmazott Tóth Nándor, a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője.

A kiskanizsai művelődési ház esete kapcsán Horváth István tagintézmény-vezető elmondta: az épületben keletkezett kárt egy baleset okozta, figyelmetlenség következtében egy autó belecsapódott a ház oldalába, a táblát és az ablakot is kitörve.

– A rendőrséget természetesen azonnal értesítettük, éppen itt a házban tartózkodtunk. A rendőrég a baleset körülményeit kivizsgálta, a károkozó biztosítójával felvettük a kapcsolatot. A tábla és az ablak helyreállítása már megtörtént, illetve folyamatban van a lábazat javítása is. A kivitelezővel felvettük a kapcsolatot, az árajánlatkérés megtörtént, megrendelés megtörtént, a kivitelezés végrehajtását várjuk, utána a biztosító rendezni fogja a keletkezett kárt – nyilatkozta Tóth István, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház intézményegység-vezetője.

Az interpellációban elhangzott másik helyszínen, tehát a Nagy-Magyarország-emlékműnél, és annak környékén viszont valós lehet a városatya felvetése, ugyanis tavaly érkeztek lakossági bejelentések a közterület-felügyelethez a gördeszkások miatt. Ezt a tevékenységet tiltja egy önkormányzati rendelet.

– A helyi önkormányzat hozott egy rendeletet ezzel kapcsolatban, hogy Nagykanizsa kiemelt terein – Erzsébet tér, Eötvös tér, Deák tér, Széchenyi tér – bizonyos tevékenységeket megtilt. A dohányzás, kutyasétáltatás, és ezeken kívül ugyanúgy meg van tiltva a kerékpárral való közlekedés, a gördeszkázás, és a görkorcsolyázás – mondta Bakonyi Tamás, a közterület-felügyelet vezetője.

Az őszies, esős idő beálltával valószínűleg nem lesz hasonló probléma az Eötvös téren. Kiskanizsán, a művelődési ház környékén pedig ez eddig sem volt jellemző. Ahogy Tóth István fogalmazott: rongálásról nincs tudomása, az intézmény számára az utca szakaszait időnként elborító italos üvegek, cigarettacsikkek okoznak kellemetlenséget.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.