Nincs még kapott gól, és nincs nyeretlen csapat sem...

facebook megosztás

A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a Nagykanizsa és a Kiskanizsa is fölényes sikert könyvelhetett el. Az addig nulla pontos Sáskák SE Becsehelyen győzött 5-2-re, míg az UFC kiütötte a Csesztreget.

Utóbbi mérkőzés kimenetele csak addig volt kérdéses, míg a hazaiak először be nem találtak. Lőrincz Bence gólja érezhetően megfogta a vendégeket, majd Nagy Gergő triplája mellett még Gerencsér Attila és Márton András is beköszönt, így alakult ki a 6-0-s végeredmény.

- Ha őszinték akarunk lenni, a bajnokság elején kissé nyögvenyelősen indult a történet, viszont mostanra már helyére kerültek a dolgok – fogalmazott az UFC támadója, Nagy Gergő. - Nem szeretnénk semmit elkiabálni, de kezdünk összecsiszolódni, kezdjük érezni egymást a pályán. Tudjuk, hogy még a szezon elején járunk, de azok a passzok, amelyek az első 2-3 fordulóban még nem mentek, ezúttal működnek. Elismerem, nekem sem ment kezdetben a játék, mostanra ugyanakkor beindulni látszik a szekér. Két meccs, öt gól - tulajdonképpen ez a feladatom. A találatokkal a trénernek és a csapattársaknak is szeretnék bizonyítani, a srácok jó labdákkal szolgálnak ki mind a középpályáról, mind a szélekről, és hála Istennek, egyre jobb százalékkal ki is tudom a helyzeteimet használni.

A rúgott gólok számára legutóbb a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE (12.) sem panaszkodhatott. Az alsóházi rangadón, Becsehelyen, „hatpontos találkozó” várt Lukács István gárdájára. A kiskanizsaiak alaposan összeszedték magukat, hiszen már a félidőben 4-2-re vezettek, végül 5-2-re nyerték a meccset, így négy vesztes találkozó után a bajnokságban megszerezték első pontjaikat. A Sáska-gólokon a bordasérüléséből kilábalt játékos-edző, Lukács István (2), Mulasics Balázs, Ötvös László és Szabó István osztozott.

Hétfőn sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában: az országos főtáblán az UFC Nagykanizsa az érdekelt. Gombos Zsolt tanítványai a Törökszentmiklósi FC együttesét kapták, amelyet Kanizsán fogadnak szeptember 20-án. A törökszentmiklósiak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályban szerepelnek, jelenleg a második helyen állnak, tavaly a bajnokság hatodik helyén zártak.

- Ahogy tavaly is főtáblások voltunk, úgy idén is szerettünk volna elérni eddig a szintig, és ez sikerült – mondta Tarjányi Csaba, a szentmiklósi együttes trénere. - Természetesen tiszteljük nagykanizsai ellenfelünket, ugyanakkor jó mérkőzésre számítunk, és reményeink szerint tovább is juthatunk. Tavaly az akkor még NB III-as FC Hatvan ütött el minket a további főtáblás szereplés lehetőségétől hosszabbítás után, idén pedig már túl vagyunk egy megyei rangadón a kupában, hiszen a bajnokságban éllovas Jánoshidát búcsúztattuk 2-1-gyel.

A szentmiklósiak eltökélt szándéka, hogy ebben az idényben megyéjükben bajnoki címet szereznek, és bizony ők is az NB III felé kacsingatnak, akárcsak az UFC. A TFC játékosállományát túlnyomó többségében helyi labdarúgók alkotják, és e téren nem járhatnak rossz úton, hiszen a legénység huzamosabb ideje már az élmezőny tagja Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

POLGÁR László

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.