Látványos kísérletekkel készültek a zalakomári gyerekeknek

facebook megosztás

Művér, alkoholrakéta, lávalámpa – egyebek mellett ezekkel a kísérletekkel ismerkedhettek meg ma a zalakomári diákok. A Pannon Egyetem – Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ jóvoltából a Mobillabor elnevezésű program érkezett a Somssich Antal Általános Iskola felsőseihez. A rendezvény célja az volt, hogy megszerettesse a természettudományt a fiatalokkal.

Izgalmas és látványos kísérletek, melyekkel testközelbe hozhatók a természettudományi érdekességek. A Szabó Szabolcs Alapítvány kezdeményezésére, az országban minél több gyermekhez szeretnék eljuttatni a kémiai kísérletezés lehetőségét. Zala megyében Gerencsérné Berta Renáta tesz látogatásokat mobillaborjával az intézményekbe.

– A kísérletek tárháza végtelen, gyakorlatilag a bemutató tanáron múlik, hogy mi az, amit visz magával. Két téma köré csoportosítottuk a kísérleteket, az egyik a víz, a másik a levegő. Gyakorlatilag, ami belefér az órába, bármi számításba jöhet, nagyon szeretjük azokat a kísérletezős órákat, ahol a gyermekeket is be tudjuk vonni a kísérletbe – mondta el Gerencsérné Berta Renáta, a Pannon Egyetem Nagykanizsa- Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgató-helyettese.

A komári diákok a víz körforgásáról, a vízszennyezés káros hatásairól, valamint az oxigénnel kapcsolatos kísérletezésről tudtak meg érdekességeket a nap során.

– Ez nekem nagyon tetszett, mert sokat kísérletezett a tanár, ilyen sok kísérletet még nem láttam. Van, amit én is hozzá tudtam szólni, összességében nagyon tetszett – mesélte Player Simson.

Az elmúlt két évben eddig 80 településen, mintegy 2400 diák lehetett részese a tudomány különböző csodáinak.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.