Több mint 430-an indulnak szombaton a Vasi Vasemberen

facebook megosztás

Több mint 430-an állnak rajthoz szombaton a 38. Vasi Vasember triatlonversenyen Szombathelyen.    

A sportág legnagyobb múltú hazai eseményének szervezői a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondták, hogy 11 órakor lesz a rajt. Az 1500 méter úszást a Csónakázó-tó vizében teljesíti a mezőny, majd 41 kilométer kerékpározás következik Szombathely, Nárai, Pornóapáti, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Narda, Bucsu érintésével vissza Szombathelyre, ezt követi 10 kilométer futás a Vasi Múzeumfalu érintésével.    

Nevezéseket korlátozott számban - tízet-tízet kategóriánként - még a verseny indulása előtt a helyszínen is elfogadnak.    

Hangsúlyozták: igyekeznek minden évben biztonságosabbá tenni a versenyt, ezért Szombathelyen a viadal idején ezúttal is jelentős útlezárások lesznek, a közlekedést idén egy, a lezárások helyszíneit figyelembe vevő internetes applikációval igyekeznek segíteni.    

Nemény András, Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a vasi megyeszékhely különleges értéknek tekinti, hogy évről-évre otthont adhat a versenynek, amelyhez szavai szerint sok szombathelyi kötődik érzelmileg is.    

A sajtótájékoztatón részt vett Garami Árpád és Kapolcsi Imre is, akik mindketten alapítói és kezdetek óta résztvevői a Vasi Vasembernek, minden eddigi kiírás alkalmával indultak és teljesítették a távot.    

Előbbi elmondta: ideálisnak ígérkeznek a verseny körülményei, az előrejelzések szerint a víz hőfoka és a levegő hőmérséklete is megfelelő lesz, de a kerékpáros táv nagy részét valószínűleg idén is ellenszélben kell majd teljesítenie a sportolóknak.    

Varjú Gábor szombathelyi állatorvos - aki tavaly felkészülés közben olyan súlyos kerékpáros balesetet szenvedett, hogy kerekesszékbe kényszerült - kijelentette: nem adta fel sportolói pályafutását, noha még tart a rehabilitációja, parasportolóként folytatni kívánja a versenyzést.    

Kalmár Attila, a szervező Pannonsort Kft. ügyvezetője elmondta: a Vasi Vasember verseny indulóinak ma már csak húsz százaléka Vas megyei, az egyébként szerény pénzdíjazással járó verseny különleges hangulata és természeti környezete miatt népszerű hazai triatlonisták körében.

MTI

(Borítókép: vasivasember/facebook.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.