Operettgála a műfaj kedvelőinek

facebook megosztás

A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén is megszervezett egy operettgálát a kanizsai Sulyokné Nagy Erzsébet. A HSMK színháztermét megtöltötték a műfaj rajongói péntek este, a vendégfellépők között volt ezúttal is a Parlando Énekegyüttes, Peller Károly, – és most először ebben a szervezésben – Szendy Szilvi operetténekes.

2022 májusában hívta meg először Sulyokné Nagy Erzsébet barátait, ismerőseit egy operettgálára, amelynek már akkor is nem csupán szereplője, szervezője is volt. „Te rongyos élet” – ezt a címet viselte a tavalyi est, a mostanit pedig szintén egy közkedvelt darab, a „Cintányéros cudar világ” fémjelezte. A kanizsai énekes idén Erzsébet napi gálára invitálta a műfaj szerelmeseit.

- Tavaly a Karesz két tanítványával jött, és most pedig, mivel a Szilvikével 25 éve együtt szerepelnek, partnerek, úgy gondoltam, őket hívom meg. Természetesen a duettpartnerem is jött Pestről, meg a kórus, aki volt, a Parlando – fogalmazott Sulyokné Nagy Erzsébet operetténekes.

Közszájon kering egy olyan állítás, miszerint az operett műfaja haldoklik – mondta Fábián Péter, a Parlando énekegyüttes vezetője, aki azonban cáfolta mindezt.

- Ennek ékes bizonyítéka, hogy ez nem így van, hiszen amíg estéről estére ennyien eljönnek beteglátogatóba, akkor az azt jelenti, akarják az emberek, hogy ez a műfaj fennmaradjon, és ez a műfaj továbbra is sok-sok örömet szerezzen a hallgatóinak – mondta Fábián Péter, a Parlando Énekegyüttes vezetője. 

operett

Peller Károly operetténekes a tőle megszokott közvetlenséggel érkezett Nagykanizsára, a közös fotók készítése után stábunknak elárulta azt is, semmikképpen nem hagyta volna ki a kanizsai felkérést, amelyre partnernőjével érkezett idén. A párost jól ismerhetik a műfaj kedvelői, nekik szintén vannak kedvenc darabjaik.

- Amikor régen együtt játszottuk a Csárdás királynőt, akkor a Stázi-Bóni párosunk nagyon híres volt, bejártuk vele az egész világot, így a „Te rongyos élet” az egyik legkedvesebb dalunk nekünk – fogalmazott Peller Károly operetténekes. 

A művészek együtt és szólóban is szerepeltek a színpadon, bővebb összeállítást az operettestről egy későbbi magazinműsorunkban láthatnak nézőink.

 

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.