Harmincadszor

facebook megosztás

Újabb jubileumához érkezik az úszók Kanizsa Kupája szombaton, hiszen holnap már a harmincadikat rendezheti meg a Délzalai Vízmű SE a nagykanizsai uszodában. A majd' három évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi verseny ezúttal is egész napos programot kínál a fiatal úszók mellett az érdeklődőknek is. A ifjú úszó tehetségek hat korosztályban léphetnek rajtkőre a 2009-es születésűektől a 2002-es és idősebb növendékekig. A versenyre már reggel 9 órától érkeznek az egyesületek, míg a XXX. Kanizsa Kupa megnyitójára 10 óra 20 perctől kerülhet sor. A medencébe ezt követően csobbanhatnak a résztvevők, akik 22 versenyszámban rajtolhatnak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.