Folytatódik az artfilm-klub

facebook megosztás

Holnaptól folytatódik az artfilm-klub a nagykanizsai moziban. A januárban indult kezdeményezés pozitív visszhangra talált a nézők körében, így az őszi-téli szezonban újabb filmkülönlegességeket mutatnak be a Cinema Kanizsában. A vetítések ezúttal gyakrabban, kéthetente lesznek, szerdai napokon 18 órától; a program elején háttér-információkat és érdekességeket is megtudhatnak az egyes alkotásokról a résztvevők. Az artfilm-klubra most is lehet kedvezményes árú bérleteket vásárolni.


Pillanatkép az egyik tavalyi bemutatóról.
A vetítések előtt Lehota M. János oszt meg érdekességeket a filmmel és alkotójával kapcsolatban

– Az első film a Három óriásplakát Ebbing határában lesz, ez volt a fő Oscar-díjas művészfilm az idén, ezzel kezdünk. Utána látható lesz Nemes Jeles László új filmje, a Napszállta, amit csak az artfilm-klubban vetítünk, tehát aki szeretné megnézni, az itt megteheti. Bemutatjuk a Könyvesbolt a tengerparton című angol filmet, a Meztelen Juliet, ami egy amerikai produkció. Az utolsó a Cinema Paradiso lesz, a híres olasz film, amelynek a felújított verzióját fogjuk bemutatni – mondta el Maresch Dániel, a Cinema Kanizsa ügyvezetője.

 

Vetítések:

Október 3. 18 óra – Három óriásplakát Ebbing határában

Október 17. 18 óra – Napszállta

Október 31. 18 óra – Könyvesbolt a tengerparton

November 14. 18 óra – Lajkó – cigány az űrben

November 28. 18 óra – Meztelen Juliet

December 12. 18 óra – Cinema Paradiso

 

Indexkép: jelenet a Három óriásplakát Ebbing határában c. filmből.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.