Péter Árpád: Szeptemberi „halál”

Hogy mikor halunk meg, nem tudjuk, hál’ Istennek! De addig is: lelkileg nagyon sokszor, akár minden nap. Ám ez csak azért van, hogy a következő napon, kvázi Főnixmadárként, még a Földön feltámadjunk. Mert ilyen az isteni kegyelem.

Az első „halálom” akkor volt, amikor hajdan, egy szerintem borongós, esős – de az is lehet, hogy verőfényes, forró, ki tudja már – napon legelőször átléptem az iskolakaput. Riasztó volt, hogy az óvodai, kicsit kopottas dömperek, lapátok, kisautók, rozsdás mászókák, megtört dadusok helyett egy osztályterem, tábla, sok ismeretlen – és szintén rettegő – gyerek s egy tanító várt. Meg az a kurva kék köpeny, mert az ántivilág hazug, falanszteri ántiegyenlősége ezt kívánta. Meg a május elsejei felvonulást, persze, a ligetben, ahol te jó esetben vattacukrot kaptál, apád meg meleg sört és hideg virslit, elit helyeken esetleg zsíros-tejfölös-ehetetlen krumplilevest krinolinnal, mert, ugye, a krumplileves az legyen krumplileves, még ha hitelből is van, nem is jó (tán savanyú?!), de legalább a miénk… (Világ proletárjai, legalább közösüljetek!, mert az egyesülés nem jött be.)   

Aztán, idővel, kiderült, az életben nem a suli(kezdés) a legszarabb.

Mert bár egy ideig minden szeptember maga a „halál”, de a ballagás vagy a diplomaosztó után jön, jöhet még rosszabb. Az év bármely havában, akármelyik napján.

S persze jöhet jobb is. Például az első szerelem, az első kocsi, az első munkahely, az első lakás, az első házasság – na, jó, utóbbi poén volt…

S hogy mi van az alkalmi élet és az alkalmi halál között? Például Wass Albert.

„Annyit a magam buta fejivel is tudok, hogy az emberi élet rendje olyasmi, mint teszem azt a halak élete a patakban. A nagy fölfalja a kicsit, amikor teheti, s a kicsi, ha okos, elbúvik előle a gaz közé. Na már most, ha én nadragulya magját szórom a patakba, attól mind megkerül, előbb a nagy, de azután a kicsi is, és hamarosan mind a hasukkal fölfelé úsznak a víz tetején. Hát ezt csinálják ma a világgal is. Bolondság magját vetik beléje, hogy így tegyék egyformává a nagyot a kicsivel. S meglássa, addig kísérleteznek, amíg mi valamennyien a hasunkkal felfele leszünk, akár a döglött hal.”

Mindez az iskolakezdés kapcsán jutott eszembe, mert úgy teszünk (mi is, a média is – na, jó, ez most találkozott…), mintha ez valami hiperkülönleges, egyszeri és megismételhetetlen dolog lenne, pedig nem az, eljön rendre a gyásznap, mikor tanár is, diák is az iskolába megy, s marad picit.

WA– hogy ne feledjük! – a pedagógusoknak (is) üzen. Persze, nem polkor a kép – de mi az manapság!, amikor már azt se tudod, fiú vagy-e vagy lány, de legalább majd idővel eldöntheted… –, ám legalább igaz. A kis halat és a nagy halat külön-külön, és mással kell etetni. Csak így maradnak életben – ha már a halál téma… Illetve a – sok-sok – földi föltámadás.

A hozzáadott érték nem csak tankönyvi fordulat.

S ha valamit tanítani s tanulni kellene az első (második…, tizedik…) szeptemberi halál után, az – tételek, szabályok, képletek és életrajzok helyett, esetleg mellett – például ez, szintén WA-tól:

„Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké. De aki beáll cselédnek, szolgának egy úrhoz, egy gazdához, akitől fizetést kap, kommenciót, pénzt és mindent, hogy élni tudjon, s még attól is lop: az akkora gazember, akkora egy bitang tolvaj, hogy még az ördög is restell kezet fogni vele!”

No, ha ez egy beugró tétel lenne, néhányan nem vizsgázhatnának (vizsgázhattak volna), Kanizsán sem… De erről többet majd inkább jövőre.

Az Őszi vázlatban Pilinszky jó előre szólt:

A hallgatózó kert alól/ a fa az űrbe szimatol,/ a csend törékeny és üres,/ a rét határokat keres./ Riadtan elszorul szived,/ az út lapulva elsiet,/ a rózsatő is ideges/ mosollyal önmagába les:/ távoli, kétes tájakon/ készülődik a fájdalom.

Ehhez képest az első, második, tizedik… szeptemberi iskolakezdés nem a „halál”, inkább romantikus lányregény. Hát kezdjük! – abban a biztos tudatban, hogy egyszer véget ér ez – a tanév – is…

(#csakgörbüljön, #márcsaktízhónap, #hajráskacok, #nedrogozz!,#szeretkezzneháborúzz!, #leszmégrosszabb)