Az elmúlt 30 év – Zakó László

Az első szabadon választott Parlament 30 éve kezdte meg működését. Az első nagykanizsai képviselő az MDF-es Tarnóczky Attila volt, akit az MSZP-s Göndör István váltott 1994-ben. Előző két számunkban ők emlékeztek vissza a képviselői munkájukra, a rendszerváltásra és mondták el a gondolataikat. Most a harmadik szabadon választott képviselő, az 1998-ban kisgazdaként bekerülő Zakó László emlékezik vissza az elmúlt harminc évre.

Hogyan kezdődött a politikai pályafutása?

Mindig is aktív közösségi ember voltam, véleményemet soha nem rejtettem véka alá. A „rendszerváltás” a szegedi olajiparban töltött éveimre esett, amikor még sokan egy mondaton belül is keverve szólították egymást elvtársnak és úrnak, köztük olyanok is, akik még 1986. október 23-án éjjel két órakor is szamizdat kiadványokat kerestettek volna a mérnökökkel a tanyavilágban dolgozó fúróberendezéseknél… A mélyvízbe az 1998-as országgyűlési képviselőválasztás előtt kerültem Nagykanizsán, amikor a Független Kisgazdapárt felkért, hogy legyek a képviselőjelöltjük, amit elfogadtam. Kampánykörutam során minden akkori választókerületbe tartozó falvat, illetve Nagykanizsa városrészeit felkerestem. Végül az itt élők a második fordulóban engem választottak meg egyéni képviselőjüknek, ezzel kezdetét vette a több mint két évtizedes aktív politikai szerepvállalásom.

Mire emlékszik vissza ezekből az időkből?

Az FKGP és az MDF az első Orbán-kormány koalíciós partnere volt, ami azzal is együtt járt, hogy minden törvényjavaslatról tárgyalni kellett a frakcióknak, figyelembe kellett venni mások véleményét is, voltak egyeztetések, visszacsatolások, tehát elképzelhetetlen volt, hogy egy jogszabály úgy lépjen hatályba, hogy valaki éjszaka kitalált valami érdekkörébe tartozó ötletet, majd néhány nap múlva már olvasható is a Magyar Közlönyben. Az FKGP-n belül én voltam a felelőse többek között a temetőkről és a temetkezésről-, a közterület felügyeletről-, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről-, vagy a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényjavaslatoknak. Minden esetben alaposan felkészültem a témából, tárgyaltam sírásótól krematórium üzemeltetőig, járőrtől rendőrkapitányig mindenkivel, akivel fontos volt egyeztetni arról a jogszabály-tervezetről, ami az elfogadása után az ország minden emberére kihatással van. Mondanom se kell, ez az idő rég elmúlt. A parlamenti patkó különböző oldalának támogató szavazatával sikerült a Halis István Városi Könyvtár megépítéséhez a forrásokat előteremteni, vagy a gázközmű vagyon városunknak járó részét megszerezni. Ekkortól lettem fideszes körökben persona non grata, miután Nagykanizsa érdekében képes voltam egy baloldali polgármester vezette várost támogatni. Tanulságos volt, hogy az évtizedekig tartó egypártrendszer után villámgyorsan politikai szekértáborok alakultak ki, ahol a nem ritkán vélt sérelmek megtorlása az építő energiákat emésztette fel. Közben egyéni képviselőként minden hozzám forduló itt élő ember gondjával érdemben foglalkoztam, sok embernek sikerült munkát szereznem, vagy a bürokrácia útvesztőjében segítséget nyújtanom. Szintén jellemző, hogy a „rendszerváltás” után tíz évvel a legtöbb feladatot a rendezetlen földbirtokok és a gyanúsan privatizált nemzeti vagyon okozta zavaros ügyek intézése jelentették. Másik tanulság ebből az időszakból, hogy ugyanaz az ember, akit megválasztottak 1998-ban, és aki négy évig végig lelkiismeretesen tette a dolgát a képviselőség minden szegmensében, amikor 2002-ben a MIÉP színeiben indult, már közel sem érte el a korábbi támogatást. A magyar közélet erősen átpolitizált, a legfőbb nemzeti célokat páncélként borítja be, szinte láthatatlanná teszi az ideológiai, rosszabb esetben a nyerészkedési hátsó szándék, miközben például egy atomerőmű bővítésnek vagy az egészségügyi ellátás fejlesztésének kizárólag szakmai megközelítését tudom elképzelni. Mondom mindezt én, aki hol országos, hol megyei, hol városi szinten hallattam a hangom különböző kérdésekben, de minden esetben a józan ész, a műszaki és gazdasági szempontok talaján állva.

Hogyan változott meg az élete 2002 után?

Dolgoztam tovább a versenyszférában, de közben aktív maradtam a politikában is. A MIÉP országos alelnökeként, majd a Jobbik Zala megyei és nagykanizsai elnökeként igyekeztem a társadalmi folyamatok iránt érdeklődő minden ember figyelmét felhívni az egyre inkább manipulatívvá váló média krónikus agymosására, óva intve attól, hogy bárki bármit is elhiggyen abból, amit a kormányzati hírszerkesztők tényként tálalnak feléjük. Amikor 2010-ben jobbikos színben másodszor is parlamenti mandátumhoz jutottam, elképesztő tapasztalatokat szereztem a teljes kontroll nélküli kormányzásról. Biodíszletként érezhette magát minden ellenzéki képviselő, akiknek a véleménye sokszor annyit sem számított, hogy a válaszadásra odarendelt államtitkár legalább egyszer is felnézett volna a mobiltelefonjából. Azóta még tovább durvult a helyzet. Elrettentő példaként lehetne bemutatni azt a módszert, ahogy a választási részvételi adatok, a jelöltekre és a pártokra leadott szavazatok arányát maguk felé torzítva, üléstermi kétharmados többséget matekozott ki magának a kormánypárt, miközben csak a választásra jogosultak fele ment el voksolni, és azoknak is csak a fele szavazott rájuk. Erre szokták mondani, hogy ügyes.

Hogy látja a jelent, a közeljövőt?

Szinte minden a Fidesz-KDNP kezében van. A párt – igen, egy pártról van szó, a KDNP-ből a Fidesznek csak a jelvényükben lévő keresztre van szüksége – iránt erősen elkötelezettek kerültek vezető pozícióba minden hatalmi ág élén, a hivatalokat, egészségügyet, oktatást, médiabirodalmukat és a csáp összes végpontját is beleértve. A politikai ideológiai különbségeket is valamennyire félre kell tennie az ellenzéknek a változáshoz. A végletekig eltorzított választási rendszerben jelenleg csak a megfelelően megtervezett választási együttműködés tud eredményt elérni. Természetesen én továbbra is a szakmai alapon nyugvó tisztességes munkában hiszek, de a politika és a szakma párharcában egyelőre az előbbi áll nyerésre.

Bakonyi Erzsébet