Szeptember 18-án kezdődik az éles előválasztási kampány

facebook megosztás

Leadták az ellenzéki előválasztáshoz szükséges ajánlóíveket Horváth Jácint és Berta Krisztián, a 03-as számú zalai választókerületben induló képviselőjelöltek tegnap délután a Demokratikus Koalíció irodájában. A jelölteknek legkevesebb 400 érvényes, az adott országgyűlési választókerületben bejelentett lakcímmel rendelkezőtől kellett ajánlást összegyűjteniük és bemutatniuk a Helyi Előválasztási Bizottságnak.

Már az ajánlások gyűjtésével kapcsolatban is pozitív tapasztalatokról számolhatnak be – hangsúlyozta Horváth Jácint. A DK jelöltje szerint az Orbán kormány leváltásához szükséges tömeg egyre nagyobb és egyre aktívabbak a szavazók.

– Hosszú sorok voltak a Vásárcsarnoknál és a keleti városrészben is, amikor kitelepültünk rengetegen jöttek. Ezért is lehetett az, hogy tulajdonképpen pár nap alatt sikerült nem csak a szükséges, hanem a szükséges többszörösét is begyűjteni. Ilyen még soha nem volt korábban, hogy ennyire akartak a választók jönni, ennyire érdeklődtek a választók és még itt az irodánk előtt is sorban álltak, hogy aláírhassák az íveinket – nyilatkozta Horváth Jácint, a DK előválasztási jelöltje.

A jelöltté válást követően egy előválasztási vitán vesznek részt a képviselők, erre Szombathelyen kerül sor.

Az előválasztási vita után folytatódik a kampány, hiszen szeptember 18-tól kezdődik az éles előválasztás egészen 26-ig. Itt sátras helyszíneken lehet majd szavazni, 18-19-én a Vásárcsarnoknál, 20-tól – hétfőtől csütörtökig – a Deák téren, péntektől vasárnapig a Szolgáltató Háznál, 25-26-án újra a Vásárcsarnoknál itt Nagykanizsán. Vidéki helyszíneken is, mint Tótszentmárton, Lovászi, Letenye, Zalaszentbalázs és Bázakerettye – mondta Berta Krisztián, a Jobbik előválasztási jelöltje.

Bodó László, a Helyi Előválasztási Bizottság elnöke elmondta, az ajánlóíveket a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP, valamint a Momentum párt, illetve az aHang civil szervezet delegáltja az Országos Előválasztási Bizottság előírásai szerint ellenőrízte és megállapította, hogy a két induló teljesítette a jelölti feltételeket. Az erről készült dokumentumokat továbbította az OEVB felé, amely a napokban határozatában megerősíti Horváth Jácint és Berta Krisztián indulását a szeptember 18-27 között megrendezendő ellenzéki előválasztáson.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.