A kanizsai költészet jeles alakjára emlékeztek a HEMO-ban

facebook megosztás

A tíz éve elhunyt Szoliva Jánosra emlékeztek a Honvéd Kaszinóban a magyar költészet napja alkalmából. Az eseményen, amelyen a néhai poéta több családtagja is részt vett, mintegy 30 költemény hangzott el az életművéből.

1964 óta április 11-e, vagyis József Attila születésnapja számít a magyar költészet napjának. A Honvéd Kaszinóban minden évben rendeznek a jeles naphoz kapcsolódó eseményeket, amelyek a helyi irodalmi élet nagy alakjait mutatják be. Halmos Ildikó intézményvezető úgy fogalmazott, ez egy kiemelt ünnep a kulturális intézmények számára.

- Nagyon fontos, akár a klasszikus, akár a kortárs költők köztudatba varázsolása miatt is, hiszen egyre kevesebben fognak verseskötetet a kezükbe. Bízom benne, hogy ez nem így van és ilyenkor ettől harsog az ország a város és Magyarországon szinten minden közművelődési intézmény. Másrészt a szép beszédet is szeretnénk ilyenkor népszerűsíteni, felhívni a figyelmet, hogy milyen gyönyörű a magyar nyelv – fogalmazott Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó intézményvezetője. 

kép

A murakeresztúri születésű Szoliva János az egyik utolsó országosan is jelentősnek számító nagykanizsai költő volt Pék Pál mellett – mondta el beszédében Szemes Péter, aki az alkotó Csöndbeszéd című – posztumusz – kötetét is szerkesztette. Az irodalomtörténész kifejtette, Szoliva műveiben Kanizsa szeretete mellett az emberi méltóság és a szerelem is jelentős szerepet kapott.

- Az ő verseiből egy másik Nagykanizsa bontakozik ki, talán a lélek és a szellem Nagykanizsája, ami egy nagyon szép dolog. Azt hiszem, hogy minden költőnek erre kell törekednie, hogy ilyen módon legyen lokálpatrióta. Ugyancsak fontos témája volt a hit, hiszen hívő ember volt, a fia ezt a hivatást is választotta, Gábor szerzetes lett, de János költészetében is ez máshogy bontakozik ki. Távolabbról indult és élete végére érkezett meg – tudtuk meg Szemes Pétertől, az irodalomtörténésztől. 

A közönségnek a költeményeket Antal Gergő, Fási Barnabás és Bali Judit tolmácsolta, aki a költő első kötetének megjelenése óta jó barátságot ápolt a poétával. Szerinte Szoliva János amellett, hogy emberileg is egy példaképp volt, kiemelkedően tudott bánni a szavakkal a műveiben.

kép

- Nem találkoztam én még soha olyan költővel, aki ennyire sűrűn, tömören és képszerűen ragadja meg a nyelvet és egyben a gondolkodást. Mindig azt mondjuk, hogy a nyelvnek azért vannak korlátai, nem tudunk mindent kifejezni ezáltal, de Jánosnak volt valahogy ezzel a sűrített, tömör, mégis képszerű nyelvvel nagyon jól sikerült – mondta el Bali Judit versmondó. 

Az emlékműsorban olyan művek is elhangzottak a 2014. december 30-án elhunyt költő életművéből, mint a Visszasejtem, az Időrepeszek és az Örök ringatózás. Az eseményről bővebb összeállítást láthatnak a Kanizsa Kult következő adásában.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.