Jó focirajt után itthoni folytatás

facebook megosztás

A labdarúgó megyei harmadik vonalban is rajtoltak a küzdelmek és a Déli csoport nyitó körében mindhárom nagykanizsai együttese idegenben kezdett, a három legénység pedig összesen hét pontot gyűjtött.

A Bagola VSE az Eszteregnye otthonból hozta el a három pontot, a Miklósfa SE a Napred ellen győzött idegenben, míg a Palini FC az újjáalakult Beleznai SE-nél végzett döntetlenre.


Ezúttal a miklósfaiaknak hozott szerencsét az Eszteregnye TSZ SE kellemes környezetben fekvő pályája

Fotó: Polgár László

Mivel múlt vasárnap a Bagola, a Miklósfa és a Palin is idegenben játszott, ebben az idényben a mostani hétvége hozza el számukra a hazai debütálást. A bagolaiak szombaton (15.30 óra) a Beleznával, a miklósfaiak vasárnap (17 óra) a Galambok SC-vel mérkőznek, a paliniak pedig szintén a hét utolsó napján (17 óra) az FC Napredet fogadják.

Megyei III. osztály, Déli csoport:

Eszteregnye TSZ SE – Kanizsa Autófólia-Bagola VSE 1-4. G.: Szabadi (75.), illetve Ernszt (21.), Pókec (25.), Kisharmadás K. (56.), Rácz K. (78.). FC Napred – Miklósfa SE 2-4. G.: Varga Z. (70., 82.), illetve Gergelics (7., 17.), Mocsári (26.), Halajkó (75.). Beleznai SE – Palini FC 2-2. G.: Boros B. (20.), Kozma M. (52.), illetve Szőke T. (6.), Berke B. (10.)

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.