Téli vezetés

facebook megosztás

Az óvatosság és a jármű megfelelő műszaki állapota az a két fontos tényező, amellyel sokat tehetünk a biztonságos téli vezetésért. A szakemberek szerint havazás nélkül is gondolni kell a megváltozott útviszonyokra, a sebesség helyes megválasztására, a féktávolság megfelelő felmérésére. Figyelni kell az előttünk kialakult forgalmi helyzetekre, valamint az út melletti környezetre is. Az utak nem versenypályák, a közlekedésben mindenkinek partnernek kell lenni, így a nehezebb vezetési körülmények között is biztonságban célba érhetnek a sofőrök.

– Aki gyakran közlekedik télen, annak könnyebb az átállás, aki ritkán ül autóba télen, ő természetesen kicsit jobban tart tőle, illetve attól is függ, hogy az illető milyen időszakban tanult meg autót vezetni, mikor vizsgázott. A nyári tanulók például nagyon sokszor nem tudják a motorfék használatát, a téli tanulók pedig gyakrabban tudják ezt alkalmazni – fogalmazott Kővári Sándor gépjárművezetés-oktató. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.