A középiskolai központi felvételi főbb szabályai nem változnak

facebook megosztás

Nincs változás a középfokú felvételik menetében, az írásbeli vizsgák az eredeti időpontban, személyes jelenléttel történnek január 23-án. A koronavírus-járvány miatt azonban idén két pótfelvételit is tartanak, január 28-án és február 5-én.

A felvételi főbb szabályai, a járványügyi óvintézkedések betartása mellett, ugyanazok lesznek mint a korábbi években. Ahogy azt Piriti Jánostól, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a BLG-ben mintegy 200 diák fog felvételizni. Egy teremben maximum 9 gyereket helyeznek el, és a jelenlegi szabályok szerint szülő, kísérő nem léphet be az iskolába. A felügyelőtanároknak kötelező lesz a maszkhasználat, a diákoknak azonban csak ajánlott. A vizsga után pedig minél hamarabb el kell hagyni az épületet. A dolgozatok kiértékelése a szokásos módon történik. Az írásbeli idején mindenkit tájékoztatnak arról, hogy mikor és milyen formában tekintheti meg a vizsgalapját.

– Aki valamilyen alapos indokkal nem tud részt venni, most szombaton az írásbeli vizsgán, lehetősége van január 28-án, illetve február 5-én a pótidőpontban újra a felvételi dolgozatot megírnia. Mindenképpen az intézmény igazgatójánál kell jeleznie az erre irányuló kérést, alátámasztva olyan dokumentumokkal, hogy mire alapozzák ezt a kérést – nyilatkozta Piriti János, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.