MSZP-DK: Horváth Jácint legyen a polgármesterjelölt Kanizsán

facebook megosztás

Horváth Jácintot támogatja az MSZP, a DK és a Párbeszéd az önkormányzati választáson, mint polgármesterjelölt. Még november végén közölt le egy listát több médium, amely a szocialisták és a Demokratikus Koalíció fővárosi és vidéki indulóinak nevét tartalmazta, rajta Horváth Jácintéval. Az ÉVE frakcióvezető-helyettese kérdésünkre elmondta, a teljes kormányellenzéki megállapodás még nincs meg Kanizsán, de 2024 elején már szeretnék lezárni a tárgyalásokat.   

Kalocsa Magóné Dr. Tóth Gyöngyi Mária
Kaposvár Pintér Attila
Kazincbarcika Szitka Péter
Kerepes Megyesi Alexandra
Kistarcsa Tóth László Gábor
Komló Dr. Barbarics Ildikó
Nagykanizsa Horváth Jácint
Nyírbátor Máté Antal
Nyíregyháza Jeszenszki András
Oroszlány Lazók Zoltán
Pápa Grőber Attila
Pécs Péterffy Attila
Petrivente Dr. Korcsmáros Krisztián
Polgár Tóth József
Salgótarján Fekete Zsolt
Szeged Botka László
Szigetvár Vass Péter

Forrás: atv.hu

Az ATV és a cs3.hu is közölte azt a táblázatot, amely alapján 17 vidéki városban tudott már megegyezni a jelöltekről a két baloldali párt. Ez még azonban nem jelenti azt, hogy ki lehetne jelenteni Horváth Jácint indulását Kanizsán, hiszen a többi ellenzéki párt még tárgyal, náluk elképzelhető más induló is vagy egy független jelölt támogatása.

– Ennek az együttműködésnek itt több párt is a része. A mostani megállapodásban az MSZP, a DK és a Párbeszéd van benne. A Momentum, a Jobbik és az LMP is tárgyalóasztalnál van. Nemcsak Nagykanizsán, hanem országosan is, szóval ez egy részmegállapodás. Nyilvánvalóan elkezdtünk mi is helyben egyeztetni, hiszen az a célunk, hogy minél előbb tiszta helyzetet teremtsünk és tiszta helyzettel tudjunk nekivágni a jövőnek – fogalmazott Horváth Jácint, a DK választókerületi elnöke. 

DK

A kampány hivatalosan áprilisban indul, de Horváth Jácint szerint az Éljen VárosuNk! Egyesület ennél korábban meg fogja nevezni a közös polgármesterjelöltjét. Azt ugyanakkor az ÉVE frakcióvezető-helyettese leszögezte, nem számítanak egyszerű kampányra, hiszen a Fidesz folyamatosan bizonyítja, hogy szinte megállás nélkül próbálja félrevezetni a lakosságot. 

– Az a hazugságdömping, amivel folyamatosan jönnek elő, azok a csúsztatások, félremagyarázások, s tényleg igaztalan kommunikáció, amit folytatnak, remélem, hogy meg fogja bosszulni önmagát a végén. De addig sajnos sok ilyennel fogunk szembesülni szerintem. Egyébként ne gondolják azt, hogy ez máshol másként megy. Nagykanizsát látják és talán még Budapestet. Látják, hogy Budapesten Karácsony Gergely ellen milyen lejáratókampány megy folyamatosan, napi szinten. Jóval erősebben, mint mondjuk itt helyben. De ugyanez megy az ország más városaiban is – tette hozzá Horváth Jácint, a DK választókerületi elnöke. 

A következő magyarországi önkormányzati választást 2024. június 9-én tartják, egyben az európai parlamentivel. A kormánypárt esetleges jelöltjeiről a Kanizsa Újságban írtunk. A Fidesz telefonos felmérése alapján Balogh László, Szabó Szilárd és Bene Csaba neve szerepel a listán, de korábban az is felvetődött, hogy Cseresnyés Péter méretteti meg magát.

 

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.