Tánc, zene és jazzkoncert várta az érdeklődőket

facebook megosztás

Változatos programokkal folytatódott az adventi forgatag rendezvénysorozat pénteken este az Erzsébet téren. A repertoárban jazzkoncert, örömtánc és népzene is szerepelt.

A harmadik hét első napjának programját a helyi zumbacsoport nyitotta, majd Kurta Lilla fellépését láthatta a közönség. Az idei forgatagon a Tűzvarázs Szenior Örömtánc produkció kapta az egyik legnagyobb tapsot. Orbán-Schwarcz Zsuzsanna csoportvezető stábunknak elmondta, ez a mozgásforma amellett, hogy közösséget kovácsol és örömet okoz a tagoknak, egyfajta agytorna is, amely hatásos az időskori demencia ellen. A műfajban a neve ellenére is több szabályt kell betartania az oktatóknak.

- Ennek megvan a maga zenéje, illetve a koreográfiája, amitől én igazából nem is nagyon térhetek el. Be is szoktam tartani, van egy-két kirívó eset, amikor én nézek le valamit és akkor megcsinálom, de általában szenior örömtánc zenéjére táncolunk. És annak koreográfiájára – árulta el Orbán-Schwarcz Zsuzsanna szeniorörömtánc-oktató. 

A Kanizsa Jam Műhely zenekart helyi zenészek alkotják, akik közül többen is a helyi művészeti iskolában tanítanak. Az est során több jazzklasszikus is felcsendült a tolmácsolásukban, saját és a közönség örömére.

- Könnyedebb örökzöldeket játszottunk. Az első dal, amit elmuzsikáltunk az a Moon című bebop-sztenderd volt. Ezután egy modernebb jazzszámot játszottunk, majd a végén egy közismert sztenderdet játszottuk egy latinos-swinges váltakozóval - mondta Dominkó Péter, a Kanizsa Jazz Műhely alapító tagja. 

A jazzformációhoz bárki csatlakozhat a műfaj kanizsai rajongói közül, a legfiatalabb színpadra lépő a zeneiskola növendéke, Bogdán Flórián volt, aki bőgőn játszott.

 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.