Újdonságok a dödöllefesztiválon

facebook megosztás

Számos újdonsággal várják a szervezők a főzőverseny résztvevőit a XV. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon. A főzőcsapatok idén három új kategóriában indulhatnak, a dödöllét az egyikben mint főételt, a másodikban mint köretet kell elkészíteni. A harmadik kategória a borkorcsolyáké, a szervezők ezzel kedveznek a borfogyasztóknak.  A tavaly létrehozott vándordíj logója is megújult.


Horváth István számos újdonságról számolt be a dödöllefesztivál kapcsán

– Több új jelentkező is érdeklődött már, a jelentkezési határidő augusztus 6. Eddig várjuk a csapatok jelentkezését. Ezt követően mindenféle extra dolgokról fogjuk őket értesíteni, például arról, hogy létrehoztunk egy új színpadot, direkt a főzőcsapatok közelében. Ez a Dödölle Színpad, ahol helyi fellépők fognak bemutatkozni, illetve ők fogják szórakoztatni a főzőverseny résztvevőit és az ott étkeket fogyasztókat – fogalmazott Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.