Egy pont a zsebben

facebook megosztás

FC Nagykanizsa (9.) – Komárom VSE (4.) 1-1 (1-0)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 11. forduló. Nagykanizsa, 300 néző. Vezette: Móri (Bőhm, Makkosné Petz B.). G.: Végh B. (46. - öngól), illetve Kenesei (56.)

Nagykanizsa: Borsi – Szabó B., Major, Csáki, Horváth B. - Pál D., Gerencsér A. – Horváth D. (Vittman, 92.), Béli M., Hetesi (Vlasics, 72.) – Lőrincz (Péntek, 58.). Vezetőedző: Barna László.

A kanizsaiak kezdő csapata esett át változtatásokon, illetve ahogy azt Barna László vezetőedző a találkozó előtt elmondta, némiképpen a taktika is megváltozhat, mely végül be is következett. Annyira talán nem tolta előre állásait a hazai együttes, ugyanakkor elöl igyekezte keresni a labdákkal a megugrani kész Lőrincz Bencét. Hátul kiemelten figyeltek Kenesei Krisztiánra, akinek időnként nem is ízlett például Csáki József játéka, majd az első félidő ráadásában Béli Milán szabadrúgását követően Végh Bence öngóljával előnyhöz is jutottak a kanizsaiak.

A szünet mintha a Nagykanizsának tett volna rosszat, hiszen a bátrabb játék helyett óvatosabbá vált volna, ami meg is bosszulta magát, hiszen Kenesei a saját maga által kiharcolt szabadrúgás után mintegy 25 méterről be is vágta a megítélt szabadrúgást a kapu jobb oldalába. Péntek Adrián pályára lépésével az ugyanúgy kontrákra alapozó kanizsaiak többször is előnybe kerülhettek volna, lehetőségeiket azonban elpuskázták, ahogy a komáromiak sem tudtak már újítani, így maradt a döntetlen a meccs végére is.

- Úgy vélem, nem lehet panasz a srácokra, időnként talán kissé megilletődöttek voltunk, így a vendégek egyenlítő találata előtt lehet, nem kellett volna szabadrúgást érő módon odalépni, ugyanakkor amilyen szériában voltunk, már a pontszerzés is oldhatja a görcsöt - mondta el Barna László a mérkőzés lefújása után. - Ellenfelünknek sok kapura lövése nem volt, ezért is várhatjuk bizakodva a folytatást.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.