Kevesebben járnak a kanizsai edzőtermekbe

facebook megosztás

Nehéz helyzetbe kerülhetnek az edzőtermek, ha továbbra sem térnek vissza a sportolni vágyók a létesítményekbe. A megkérdezett kanizsai tulajdonosok szerint sokaknak elment a kedve a hosszú kihagyást követően, és a nyári vakációk sem kedveznek ilyenkor a konditermeknek.

Ezt a helyi edzőtermet nem sokkal azután érte a kormány döntése, miután először megnyitották a kapuikat. Az üzletvezető stábunknak elmondta: a bérleti díjak kifizetése súlyos terhet jelentett, és nehéz visszarázódni a régi kerékvágásba. Bár a május 1-ei nyitás óta a megszokottnál jóval kevesebben látogatnak el hozzájuk, Török Rita szerint átvészelik ezt az időszakot és van remény arra, hogy újra benépesül a terem.

– Igazából mindkét bezárás érintett minket, az első nyitásunk után. Nem volt könnyű, mindig a nyitás után volt a legnehezebb visszatérni, de úgy gondolom, hogy becsülettel helyt álltunk és átvészeltük ezt – nyilatkozta Török Rita, a Victory Fitness  üzletvezetője.

Ebben a konditeremben is bizakodóak azzal kapcsolatban, hogy hamarosan visszaáll a rend. Ahogy a tulajdonos fogalmazott: a vendégeik egy része nem rendelkezik oltási igazolvánnyal, valamint versenyengedélyük sincs, így nem jöhettek vissza hozzájuk sportolni. Nyáron pedig egyébként is kevesebben edzenek a meleg és a szabadságok miatt, mint az év többi szakaszában.

– Szabadtéren lehetett a vírusidő alatt is sportolni. Sokan jártak futni, egyéb szabadidős sportokat végeztek. Az, hogy miért csak ennyien vannak részben a nyár miatt lehet, mennek nyaralni. Illetve a társadalom fele van oltva, többen nem is tudnának jönni. Azt is megértem, hogy aki nincs beoltva, az kivárja azt az időszakot, amikor már lehet jönni már igazolvány nélkül is sportolni – mondta Belső Péter, a MetroFlex Nagykanizsa tulajdonosa.

A fitnesztermekbe belépéskor jelenleg is kötelező a maszkviselés, a fertőtlenítésre és a tisztaságra pedig fokozott figyelmet fordítanak a dolgozók.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.