Három kanizsai utca felújítása is elkezdődött, de nincs egyetértés a frakciók között 

facebook megosztás

Elkezdődött a szabadhegyi Harmat, Kanyar és Hegybíró utcák felújítása. Korábban több közgyűlésen is vitaindító volt az útszakaszok témája, az Éljen Városunk Egyesület és a Fidesz-KDNP ugyanis eltérő elképzelések alapján valósította volna meg a beruházást. Szabó Szilárd frakciója végül nem szavazta meg az ezt is tartalmazó költségvetést, most – az ÉVE frakció vezetője szerint – megpróbálják saját érdemükként feltüntetni a felújítást.

A mai munkaterület átadáson szokatlan módon nem az Éljen Városunk Egyesület képviselői vettek részt, hanem Szabó Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője képviselte az önkormányzatot. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője elmondta, számukra az a lényeges, hogy a lakosság igényeinek eleget tegyenek, még akkor is, ha a jobboldali politikusok megpróbálják ezeket az érdemeket jogtalanul a magukénak mutatni.

– Fontos az, hogy elkészüljön valami, aztán mindenki úgy magyarázza szíve szerint, ahogy akarja, csak arról ne feledkezzenek el, hogy ők mit szavaztak meg, és mit nem, mert történetesen ezt nem, meg mást sem, nem szavaztak meg más felújításokat sem, úgyhogy én egy kicsit mértéktartóbb lennék a helyükben. Persze nyilvánvalóan azt értem, hogy a hozzájuk tartozó médiumok, akár elektronikus, akár írott sajtó mindent elbír, a pofátlanság határait is súrolva, de hát ez az ő lelkiismeretük kérdése. Mi azt gondoljuk, hogy azzal nem kellene büszkélkedniük, amit nem hogy nem szavaztak meg, hanem ellene voltak, és hát ez is azok közé tartozik, vagyis ellene nem voltak valóban, de hogy nem így szavazták meg az is biztos – jelentette ki Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

Az ott lakók már évek óta kérték az önkormányzatot, hogy segítsenek a probléma megoldásában, ugyanis ez az érintett rész teszi ki azt az egy százaléknyi belterületet Nagykanizsán, ahol még nincs aszfaltos út. Az előzetes eljárások befejeződtek, és most ideális az időjárásnak köszönhetően elkezdődhetnek az aszfaltozási munkálatok. A frakcióvezető elárulta, ezután a külterületi utak felújításával is tudnak majd foglalkozni.

– Azt gondolom, hogy az ott lakóknak mi ezt megígértük, mármint az ÉVE frakció, és teljesítettük is, mert mi amit megígértünk, azt teljesítjük, éppen ezért más útfelújítások is elindulnak. Tegnap döntöttünk éppen arról, hogy az alsó-szabadhegyi utcán mit fogunk végrehajtani. Károlyi elnök úr hathatós közreműködésére és zaklatására meghatároztuk azt a műszaki feltételrendszert, ami alapján majd el tudjuk dönteni, hogy melyik módon valósítjuk meg, és az is meg fog valósulni a közeljövőben – tette hozzá Fodor Csaba.

Fodor Csaba hozzátette, ez az ügy kísértetiesen hasonlít a korábban elmaradt beruházásokra, mint például a vagongyár, a déli-elkerülő, a versenyuszoda, vagy a kolostor helyzetére. 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.