Perec és fonottas Csingahegyről
Csendesné Dolinay Margit pékmester 1965-ben kezdte el tanulni a szakmát. Idén utolsó évét kezdi meg a tanításban, de szívesen adja át a tudását egy-egy rendezvényen is. A Csingahegyi Művész Műhely tulajdonosának a fia és Margit unokája barátok, osztálytársak, e kapcsolatnak köszönhetően 7 éve jár a Csingára.
A paraszti gazdaságban mindenhez kellett érteni – utalt a gyermekkorára. – Az egyik falubelinek lova volt, a másiknak tehene, a nagyanyáméknak meg kemencéje. Az asszonyok otthon bedagasztották a kenyereket, és elhozták hozzánk, a mama, vagy a papa pedig kisütötte. A gyerekek is ott nézelődtek a kemence körül, és hogy ők is haraphassanak valamit, az asszonyok készítettek nekik kenyérlángost vagy kalácsot.
Akkoriban még nem volt hőmérő, nem tudták mérni a kemence hőfokát. A napraforgószárat, kukoricaszárat viszonylag egyforma kévékbe kötötték, és azt mondták, most 8 kévés, vagy 10 kévés sütés lesz.
A kemencében a legegyszerűbb hozzávalókból igazi finomságok készültek. Perec, fonottas, vagy egyéb más, aminek az alapanyaga liszt, víz, élesztő, só. Kevés
olaj, esetleg kefir vagy joghurt, hogyha valaki kicsit ízesebb, vagy savanykásabb ízt
szeretne, ezekkel tudja dúsítani. A nagyon egyszerű alapanyagokból nagyon finom és
mutatós süteményeket lehet készíteni. Az ízesítéshez ajánlott a sós kömény keveréke, vagy a pancs. Nem csupán a kemencében, hanem otthon is el lehet készíteni gyorsan és egyszerűen – javasolja Margitka.
A perec vagy a fonottas hozzávalói:
A tésztához:
1 kg liszt, 1 kocka élesztő, 1 ek só, 3 ek étolaj, pár dl langyos víz, kömény.
(Ízlés szerint akár kevés tejföl, kefir, vagy akár a savó kis savanykás ízt és lágyságot ad a tésztának).
A pancs hozzávalói:
3 ek liszt, 1 ek só és annyi víz, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk.
Elkészítése:
Kevés langyos vízben feloldjuk az élesztőt, a lisztbe belekeverjük a sót. Kidagasztjuk annyi langyos vízzel, hogy ne legyen se túl lágy, se túl kemény a tészta. Hagyjuk egy-két percet kelni, majd a formázás után kenjük meg vízzel vagy olajjal és tegyük be a sütőbe sülni. Amikor pirulni kezd a teteje gyorsan kivesszük, és megszórjuk a sós köményes keverékkel, vagy megpancsoljuk a panccsal, és visszatesszük még egy-két percre sülni.
BAKONYI Erzsébet
A rovat további hírei: Színes
Ivartalanítás - életmentő lehet
2023. szep. 22. 15:00Az ingyenes ivartalanítási akcióra hívják fel a gazdák figyelmét a szakemberek. A rászorulók számára ez a lehetőség folyamatosan adott. A megkérdezett állatorvos hangsúlyozta: a kinti és a benti macskák esetében is ajánlott elvégeztetni a beavatkozást.
Szeptember az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapja – Ritka, de sokakat érintő tüdőbetegség
2023. szep. 22. 11:50Szeptemberben tartják az IPF, azaz az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapot. De mi az az IPF? Miben változik egy beteg élete a megszokotthoz képest? Hogyan élik meg betegségüket a betegek? Mit üzennek betegtársaiknak és az őket kezelő orvosoknak?
Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat - A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei
2023. szep. 21. 10:40A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.
Virágok közt a lakótelepen…
2023. szep. 20. 16:20Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a Zemplén Győző utca 1/A alatt lévő 10 emeletes lakóház környezetére. Mint írta, önkéntes munkával ápolja, szépíti két lakó a ház elejét, megérdemelnék, hogy bent legyenek az újságban. A várost járva több hasonló épületet is láthatunk, de engedve a kérésnek, megnéztük a ház elejét, és egy kis időre, ahogy mondani szokták, ott ragadtunk.
Céklás, kurkumás, spenótos dödölle és libanoni pörkölt
2023. szep. 20. 16:16Első alkalommal vett részt a dödöllefesztiválon Lukács Norbert a segítőivel, a letenyei Kránicz Árpáddal, és a lányával, Alexandrával. A háromtagú, Lordok Háza elnevezésű csapat a dödölle hagyományos ízvilágát különleges színekkel és formákkal próbálta kiegészíteni.
Szép és engedelmes ebek
2023. szep. 20. 14:48Hobbikutya-kiállítást és engedelmességi versenyt tartottak Kiskanizsán. Az ebek és gazdáik 4 kategóriában mérhették össze a megszerzett tudásukat. Sokan neveztek a városból és környékéről, de határon túli résztvevője is volt a kihívásnak.
A kvagga kagyló balatoni elterjedésének oka, hogy jól tud alkalmazkodni a táplálékszegény környezethez
2023. szep. 20. 10:40A téli időszak (8 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet) túlélése szempontjából alapvető az állatok energiaraktárainak feltöltése, ezért táplálékszegény környezetben a kvagga kagylónak az a képessége, hogy az anyagcsere-folyamatait át tudja állítani, előnyt jelent a vándorkagylóval szemben.