Megérkezett a Mikulás Nagykanizsára is

facebook megosztás

Közös énekléssel, valamint tánccal várták a Mikulást az óvodások és az iskolások. A legtöbbjükhöz már reggel ellátogatott Szent Miklós kései utóda, aki most sem jött üres kézzel. -  Cukrot, meg csokit, meg…Virgácsot nem kaptatok? De! Én kettőt kaptam! - árulta el Vastag Anna Róza és Ács Nóra Anna. A Mikulás-napi Csodaváró elnevezésű programon több mint ötszáz gyerek gyűlt össze a Zenepavilon körül. A legkisebbeket a Kalandáruim Duó krampuszai szórakoztatták téli és Mikulás-napi dalokkal.


Több mint ötszáz gyerek gyűlt össze az Erzsébet téren (Fotó: Gergely Szilárd)

– Én azt vettem észre, hogy imádják a krampuszokat, mert egy kicsit mi is csintalanok vagyunk és belebújhatunk az ő bőrükbe és át tudjuk érezni az ő kis csintalanságaikat. Ilyenkor jobban szimpatizálnak velünk – fogalmazott Kanta Judit, a Kalandárium Duó énekese.

Rénszarvasok híján gyalog érkezett a Mikulás a térre, aki nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is gondolt. – Természetesen a Kanizsa TV nézői is kaphatnak majd ajándékot feltéve, ha szépen megpucolják a képernyőt és a készülékre felrakják a csipketerítőt meg a virágot – akkor a felnőttek is megkapják az ajándékot. No meg a stáb! Ne felejtkezzünk el rólatok sem. Tavaly virgácsot kaptatok, az előző esztendőben egészen ügyesen dolgoztatok, úgyhogy kicsi ajándékra ti is számíthattok – nyilatkozta a Mikulás. A Mikulás-napi program délután a felső tagozatosok csapatversenyével folytatódott

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.